Osztrák államfőválasztás: elhalasztják a második fordulót

Sobotka „technikai hibával” indokolta döntését.

MTI
2016. 09. 12. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sobotka azzal indokolta a döntést, hogy „technikai hiba”, vagyis számos hibás szavazócédula miatt nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása. A belügyminiszter elnézést kért azoktól a választópolgároktól, akik már elküldték levélben szavazataikat, és a jelöltektől is, mert „választási küzdelmük most még tovább fog tartani”.

A múlt héten lefolytatott vizsgálat szerint az országszerte kiküldött szavazócédulák közül többnek a ragasztása nem volt megfelelő, emiatt a levélben visszaküldött szavazatok érvénytelenek lehetnek. A belügyminiszter becslése szerint több száz hibás szavazócéduláról lehet szó, azonban pontos számokat nem említett.

A miniszter elmondása szerint, ha teljesen új borítékokat gyártanának, akkor nem biztos, hogy a választást még az idén meg tudják tartani. Ezért azt javasolja, hogy olyan borítékokat küldjenek ki a választópolgároknak, amilyenek 2009-ig használatban voltak.

Az államfőválasztásról szóló, hatályos törvény nem teszi lehetővé új választás kiírását, ezért a keddi parlamenti ülésen megvizsgálják az 1971 óta életben lévő törvény megváltoztatásának lehetőségét is. Eszerint ugyanis a választást csak akkor lehet elhalasztani, ha az egyik jelölt esetleg meghal.

Wolfgang Sobotka a parlamenti pártok frakcióvezetőivel abban állapodott meg, hogy december 4-én ismételhetik meg az államfőválasztás második fordulóját. Hivatalosan a parlament dönt a szavazás pontos időpontjáról a jövő héten kedden tartandó ülésén.

Az elnökválasztás második fordulóját azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.