A Központi Választási Bizottsághoz a nap folyamán a Jabloko liberális ellenzéki párttól bejelentés érkezett, hogy az Altáj körzetében, Barnaulban szavazóutaztatásra irányuló kísérletet lepleztek le. A Novoszibirszktől mintegy 200 kilométerre délre fekvő nyugat-szibériai város egyik parkjában 20 embert állítottak elő és hat gépkocsit foglaltak le a hatóságok.
Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke az eset kapcsán kilátásba helyezte, hogy ha a belügyminisztérium megállapítja, hogy csalás történt, akkor érvényteleníti a körzeti választási eredményeket, az érintettek ellen pedig büntetőeljárás indul.
Az előző, 2011-es orosz parlamenti választásokon külföldi megfigyelők szerint sorozatos választási csalások történtek. A választásfelügyelet élére öt hónapja kinevezett Pamfilova, aki korábban emberjogi ombudsman is volt, a héten azt ígérte, hogy lemond, ha az idei politikai erőpróbát is megkísérlik elcsalni.
Oroszországban tizenegy időzóna van, ezért a szavazóhelyiségeket nem egy időben nyitották meg. Miközben az orosz Távol-Keleten már be is fejeződött a voksolás, a legnyugatibb régióban, Kalinyingrádban csak közép-európai idő szerint este hatkor fogják lezárni az urnákat. A nehezen megközelíthető vidékeken és több helyen külföldön is, az állampolgárok előre leadhatták szavazataikat. Ugyanígy tehettek az állomáshelyükről elvezényelt katonák és haditengerészek, valamint a halászok vagy a tudományos expedíciók munkatársai is.
A legnagyobb támogatottságú pártok vezetői, köztük Dmitrij Medvegyev kormányfő, a hatalmon lévő Egységes Oroszország listavezetője már leadta szavazatát.
Moszkvában nem sokkal dél előtt leszavazott Vlagyimir Putyin elnök is. Putyin az Orosz Tudományos Akadémia épületében berendezett 2151-es számú szavazóhelyiséget kereste fel, és a hazai és külföldi sajtó fotósainak jelenlétében dobta be voksát. Várható érkezése miatt a körzetbe tartozó átlag szavazópolgároknak már a belépéskor azonosítaniuk kellett magukat személyi igazolványukkal.
A több mint 110 millió szavazásra jogosult orosz állampolgár részvételével zajló választásokon mintegy félezer megfigyelővel képviselteti magát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ). A Krímbe, ahol a félsziget elcsatolása óta először tartanak választásokat, az európai szervezet nem küldte el munkatársait.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!