Simon Peresz jobban van

Jelenlegi egészségi állapotát a súlyos, de stabil kijelentéssel jellemezték az orvosok.

MTI
2016. 09. 14. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tel-Aviv melletti Siba kórház egyik épületének várócsarnokában szerda délután megtartott rögtönzött sajtótájékoztatón a kórházat vezető Jichák Kreisz professzor elmondta, hogy Izrael 2014-ben visszavonult kilencedik államfőjét orvosi okokból továbbra is lélegeztetőgépen és mesterséges kómában tartják.

Jelenlegi egészségi állapotát a súlyos, de stabil kijelentéssel jellemezték az orvosok.

Amikor egy rövid időre az altatószerek csökkentésével felébresztették, akkor értette az orvosok kérdéseit, és képes volt ezt tudomásukra hozni. Személyes kezelőorvosa és egyben veje, Rafi Valden professzor szerint a kóma csökkentésekor Peresz megszorította a kezét, reagált szavaira, értette, amit mondtak neki.

A kilencvenhárom éves politikust a családdal egyetértésben nem műtötték meg agyvérzése után kedd éjszaka, mert túl sok veszéllyel járt volna korábbi szívproblémái és idős kora miatt.

Ha felépül betegségéből, akkor hetekig, hónapokig tartó gyógyulási folyamatra lehet számítani, és egyelőre nem világos, hogy milyen mértékű maradandó károsodás érte szervezetét az agyvérzés nyomán.

Szerdán az izraeli parlament, a Kneszet képviselői közül számosan – politikai nézeteiktől függetlenül – jobbulást kívántak az idős szociáldemokrata politikusnak. Ugyanakkor komoly közfelháborodást okozott, hogy az egyik arab képviselő véreskezű háborús bűnösnek nevezte a Nobel-békedíjas Pereszt, aki a kilencvenes évek elején a kezdeményezésére megindított oslói palesztin–izraeli békefolyamatért kapta kitüntetését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.