Josh Earnest, szóvivő elmondta: nem büntetlenséget, hanem korrekt bírósági tárgyalást ígérhetnek a szigorúan bizalmas dokumentumokat kiszivárogtató Snowdennek.
Megismételte Obama elnök álláspontját, amely szerint a 33 éves számítógépes szakember és volt hírszerző-elemző a kiszivárogtatásaival „kárt okozott az Egyesült Államoknak”, az amerikai nemzetbiztonságnak, és kockára tette amerikaiak életét. „Korrekten és a törvényekkel összhangban járunk el majd vele” – fogalmazott Josh Earnest.
Snowden sorsa azért került ismét reflektorfénybe, mert a héten mutatják be az amerikai mozikban Oliver Stone róla készült filmjét. Hétvégi számában a brit Financial Times is emiatt készített vele hosszú interjút Moszkvában. Snowden hívei pedig az Egyesült Államokban ismét azt szorgalmazzák, hogy Barack Obama részesítse őt elnöki kegyelemben.
Megítélése az Egyesült Államokban meglehetősen ellentmondásos. A nemzetbiztonsági szolgálat vezetője, James Clapper szerint hatalmas károkat okozott az amerikai nemzetbiztonságnak, John Kerry külügyminiszter viszont elismerte – éppen a Snowden-dokumentumok nyomán –, hogy az Egyesült Államok nem egy esetben „túl messzire ment” a kémprogramok alkalmazásában, és ígéretet is tett leállításukra.
A kiszivárogtató a The Guardian brit hírportálnak adott, kedden közzétett interjújában maga is arra kérte Barack Obamát, hogy még leköszönése előtt adjon neki kegyelmet.
„Igen, papíron vannak törvények, amelyek kikötnek dolgokat, de talán ezért létezik a kegyelmi jog: a kivételeknek, azoknak a dolgoknak, amelyek a papírra vetett betűk alapján törvénytelennek tűnnek, de amikor az erkölcs és az eredmények szempontjából nézzük ezeket, úgy tűnik, mintha szükséges, fontos dolgok volnának” – indokolta kérését Snowden.
A 2013-ban történt kiszivárogtatása miatt megváltoztak az amerikai jogszabályok, sőt a törvényhozás, a bíróságok és az elnök is változtatott a politikáján – közölte Snowden. Hozzátette: ugyanakkor sosem volt arra bizonyíték, hogy a tette következményeként bárkinek is bántódása esett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!