Szijjártó: Megint Európa húzza majd a rövidebbet

A miniszter szerint nem helyes a nyomásgyakorlás a menekültek befogadása érdekében.

MTI
2016. 09. 20. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: a világszervezet közgyűlésének ülésszakát sajnos egyértelműen beárnyékolja, hogy Szíriában a helyzet egyre romlik, úgy tűnik, hogy a nagyhatalmi megállapodás nem működik és újra drámai fordulatot vesz a helyzet a háború sújtotta térségben.

„Megint kicsit reménytelennek tűnik a rendezés, és sajnos a szíriai helyzet megoldatlanságából megint Európa húzza majd a rövidebbet, hiszen a szír rendezés az első számú előfeltétele a bevándorlási válság megoldásának. Tehát mindaddig, amíg Szíriában nem lesz béke, addig azzal kell számolnunk, hogy újabb és újabb embertömegek indulnak meg Európa irányába” – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kiemelte: azzal, hogy most a helyzet a szír kormányerők, illetve a humanitárius konvojok tévedésből történt bombázásával drámai, negatív fordulatot vett, ismét nagyon messzire került a megoldás valószínűsége.

A magyar diplomácia vezetője szerint ismét reálissá vált a veszély, hogy az a hat és fél millió ember, aki belső menekültként élt és az a tizenhárom és fél millió ember, aki humanitárius segélyből él Szíriában, szintén reménytelennek látja majd ezt a helyzetet és megindul Európa felé.

Mivel az EU–török megállapodás recseg-ropog és a Nyugat-Balkánon ismertek a feszültségek és az instabilitás néhány jele, ha Szíriából újabb bevándorlási hullám indul Európába, az rövid időn belül Magyarország déli határánál lehet. A külügyminiszter szerint éppen ezért fontos, hogy megerősítsük védekezésünket.

„Egyre több külföldi vezető fejt ki nyomást gyakorlatilag az egész világra, nyilván a fejlettebb országokra, így Európára, illetve akár a távol-keleti vagy az észak-amerikai országokra, hogy fogadjanak be még több bevándorlót. Én ezt tévútnak tartom” – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette: nem úgy kell megoldani a helyzetet, hogy minél több embert arra ösztönzünk, jöjjön el ezekből a térségekből, hanem ott kell segíteni rajtuk, ahol vannak.

„Tehát a segítséget kell odavinnünk, és nem a problémát kell idehoznunk” – fogalmazott. Kifejtette, hogy a magyar álláspont szerint nem helyes, ha akár az amerikai elnök, akár bármely más vezető politikus annak érdekében próbál nyomást gyakorolni egyes országokra, hogy fogadjanak be bevándorlókat, illetve menekülteket, mert sokkal inkább a szíriai helyzet megoldására kellene összpontosítani.

„Azt nekünk, európaiaknak, be kellene látnunk, hogy ez a nagyhatalmakon múlik, s jó lenne, ha a nagyhatalmak megtennék a magukét annak érdekében, hogy rendezzék a szíriai helyzetet” – húzta alá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter egyúttal utalt arra is, hogy hétfőn az Európai Unió külügyminiszterei tanácskoztak is erről New Yorkban, konzultáltak az ENSZ különmegbízottjával, valamint a szíriai ellenzék képviselőivel, de – mint összegezte – a helyzet egyelőre reménytelennek látszik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.