„Pillanatnyilag nincs pontos elképzelésünk arról, mi történt, de az a döntés született, hogy egyelőre szünetelnek a konvojok humanitárius műveletei” – hangsúlyozta genfi sajtótájékoztatóján Jens Laerke, az OCHA szóvivője, s egyúttal a történtek kivizsgálását sürgette.
Az ENSZ Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai vörösfélhold-szervezet egyik központjánál érte légitámadás hétfő este Aleppó városától nyugatra, Urm al-Kubra településnél, ahova 78 ezer ember számára vitt élelmiszert és egészségügyi felszerelést.
Massimo Diana és Kevin Kennedy közös közleménye szerint – ahogy az ENSZ tudomására jutott – amikor a segélyszállító teherautóit légicsapások érték, felvették a kapcsolatot a harcoló felekkel Szíriában azzal a kéréssel, hogy a függesszék fel a támadást. A légicsapások ennek ellenére is folytatódtak az éjszaka során, emiatt pedig nem tudtak eljutni a támadásban megsebesült emberekhez.
A vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) azt közölte, hogy a légitámadásban nagyjából húsz civil és a vörösfélhold helyi vezetője vesztette életét. Benoit Carpentier, az IFRC egyik szóvivője elmondta, hogy a humanitárius konvojt alkotó 31 teherautóból 18 megrongálódott a csapásban, és a segélyszállítmány nagy része megsemmisült. A támadás – amelynek végrehajtójáról nincsenek információk – érintette a vörösfélhold Urm al-Kubra-i raktárát is.
Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője közölte, hogy nem az orosz és nem is a szíriai légierő mért csapást a segélykonvojra.
„Megvizsgáltuk a videofelvételeket, és nem leltük nyomát annak, hogy a konvojt valamilyen típusú lőszerrel találták volna el. Nem láttunk bombatölcséreket, a járműveken sem a robbanás keltette nyomáshullám nyomait. Minden, amit a felvételen látni lehet, egy tűz közvetlen eredménye” – mondta Konasenkov. Rámutatott, hogy a járműoszlopot orosz megfigyelő drónok kísérték Aleppóig, és addig minden rendben zajlott. Az út további részét már nem figyelték meg drónokkal. „A konvoj további sorsáról csak azok a fegyveresek tudhatnak, akik a térséget ellenőrzik” – hangsúlyozta a vezérőrnagy. A tűz ugyanis a dzsihadista Fatah as-Sam Front (volt an-Núszra Front) offenzívájával egy időben keletkezett – mutatott rá.