Tárgyalás tárgyalás hátán – Szijjártó New York-ban

Szijjártó Péter vietnami és egyiptomi kollégájával tárgyalt.

MTI
2016. 09. 23. 7:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: mindkét politikus támogatásáról biztosította Magyarország jelöltségét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába.

A Pham Binh Minh vietnami külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen áttekintették a magyar hitelből épülő vietnami beruházásokat. Az ázsiai ország a pénzből szennyvíztisztítót épít, és már elkészült egy tartományi népesség-nyilvántartó rendszerrel.

„A Richter továbbra is nagyon fontos szerepet játszik a vietnami gyógyszerpiacon” – mondta el a miniszter, és közölte: új projektként egy 60 millió dolláros onkológiai kórház építése indul. Hozzátette: megkezdődött a Vörös-folyón építendő hanoi vízmű beruházásának előkészítése is. A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: szeptemberben 71 vietnami ösztöndíjas hallgató kezdte meg tanulmányait Magyarországon.

A Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel tartott találkozón a magyar és az egyiptomi diplomácia irányítói megállapodtak az eddigi együttműködés megerősítésében a terrorizmus elleni küzdelemben. „Egyetértettünk a szíriai és líbiai rendezés fontosságában” – fogalmazott az MTI-nek Szijjártó Péter, és leszögezte, drámai módon destabilizálhatja Európát és a közel-keleti térséget, ha nem rendezik a két országban dúló konfliktust.

Szijjártó Péter csütörtökön interjút adott a CNN hírtelevíziónak – ahol is a műsorvezető „megtépte” a külügyért – és a The New York Times című újságnak. A Foreign Policy című lap pedig honlapján tette közzé azt az interjút, amelyet egy nappal korábban az ENSZ székházában adott a miniszter.

Címében a lapinterjú jelzi, hogy Szijjártó Péter szerint Ausztrália menedékkérőkkel kapcsolatos politikája lehet példa Magyarország számára. Az ausztrál gyakorlat szerint a migránsokat és menedékkérőket az ország határain kívül, szigeteken létesített központokban helyezik el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.