Az egész elnökválasztási kampány során azzal küzdött Donald Trump, a Republikánus Párt jelöltje, hogy rosszul áll a szénája a női szavazók körében. Augusztus közepén például a republikánus nőknek csupán a 72 százaléka kedvelte Trumpot – Romney-t 2012-ben 93 százalék, McCaint 2008-ban 89 százalék támogatta. A CNN szeptember eleji felmérése szerint az összes női voksoló között a demokrata Hillary Clinton 52 százalékos, Trump viszont csak 38 százalékos népszerűségnek örvendhetett. Részben ezért, az augusztus közepi kampánycsapat-átalakításkor Trump mellé került a republikánus közvélemény-kutató Kellyanne Conway, akinek egyik szakterületét a női szavazók jelentik.
A nagy dilemmával küzdő kampánystáb mostanára kitalálta azt is, mivel édesgetik magukhoz a nőket: Donald Trump hathetes fizetett szülési szabadságot vezetne be, ha elnökké választanák – írja a The Hill a kampánystáb közlésére hivatkozva. Trump gyermekvédelmi közpolitikai elképzelése szerint pártok felett álló együttműködés keretein belül érnék el, hogy az új édesanyák hat hét fizetett szabadságra mehessenek el, ezzel is kiiktatva a témában előforduló különféle csalásokat. Jelenleg nincs szövetségi szinten szabályozva, hogy szülés után meddig és mekkora összeget kapjanak a kismamák – az ugyanis államonként eltérő. A populista politikus egyébként ötletével szembe megy a Republikánus Párt álláspontjával: tavaly miattuk nem ment át egy törvénytervezet, amely fizetett szabadságot biztosított volna az újdonsült anyukáknak. A kampánycsapat közlése szerint a leggazdagabb polgároknak nem járna a támogatás, emellett több más kritériumnak is eleget kéne tenni a programban való részvételhez.
A The Hill egyébként úgy tudja, kedd este Pennsylvaniában fejti majd ki bővebben a témában kialakított terveit, amelyekre nagy hatással volt lánya, Ivanka is. Az esemény zártkörű lesz, azaz nem lesz meg a szokásos Trump-nagygyűléses hangulat, így komolyabb témákat is el lehet kezdeni pedzegetni – hosszú távon is az a terv, hogy a kampány komolyabb hangnemet üssön meg az eddigi vagdalkozás helyett.