„Közölünk többen már egy éve várnak a menekültstátusra” – panaszkodott egy szíriai menekült, majd hozzátette: addig nem fejezik be a demonstrációt, míg Vesna Györkös Znidar belügyminiszter nem fogadja őket.
A migránsok úgy vélik: a menekültügyi eljárás túl hosszú ideig tart, és egyáltalán nem érkezik válasz kérelmeikre. Szerintük az integrációs folyamat sem indult el, nincsenek nyelvtanfolyamok, és úgy érzik magukat, mintha börtönben lennének. Szlovéniában a menekültközpontok nyitottak, az ott élőknek szabad ki- és bejárásuk van.
A Közel-Keletről érkezett bevándorlók egy transzparenst is kifeszítettek a menekültközpontra falára, amelyen az áll angolul: „Mi is emberek vagyunk”. A kibírhatatlan körülményekre is felhívták a figyelmet.
Vesna Györkös Znidar belügyminiszter megalapozatlannak tartja a migránsok vádjait. Hangsúlyozta, hogy Szlovénia felelősségteljesen és ésszerűen kezeli a migránsproblémát, a menedékkérők pedig a törvényi előírásokkal összhangban, megfelelő ellátásban részesülnek. Mindazonáltal kiemelte, hogy országa nem „gazdasági szupererő”, és a szolidaritásnak is vannak határai. Figyelmeztetett, hogy amennyiben egy ország több menekültet enged be, mint amennyit képes befogadni, újabb problémák jelentkezhetnek, amivel szembe kell nézniük.
A rendőrség hivatalos adatai szerint Szlovéniában tavaly október óta félmillió közel-keleti menekültet vettek nyilvántartásba. Ez idő alatt 952-en adták be az országban menekültkérelmüket. Jelenleg 297 olyan migráns tartózkodik Szlovéniában, aki menekültstátusra vár. Eddig mindössze 27-en kaptak valamilyen formában védelmet Ljubljanától.
A szlovén kormány adatai szerint a menekültek és migránsok ellátására és szállítására eddig 46 millió eurót fordított az állam, az Európai Unió viszont erre a célra csak 9,4 millió eurót folyósított Szlovénia számára.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!