Újabb papot gyilkoltak meg Mexikóban

Egy héten belül ez már a harmadik ilyen eset volt.

MTI
2016. 09. 26. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katolikus pap holttestét a Puruándiro és Zinaparo helységeket összekötő út mentén találták meg. Lőfegyverrel ölték meg, és felboncolása alapján megállapították, hogy megtalálásakor már öt napja halott volt – tette hozzá a főügyész.

A kábítószerek miatti erőszakhullám egy évtizede tart Mexikóban, azóta, hogy az akkori kormány hadjáratot indított a drogkartellek ellen. Az erőszaknak gyakran esnek áldozatul papok is – feltehetőleg azért, mert felemelik szavukat a kábítószer és az erőszak ellen –, tavalyig 31-et gyilkoltak meg egy jogvédő csoport, a Christian Solidarity Worldwide adatai szerint.

López Guillén eltűnését a múlt héten jelezték, de váltságdíjat senki nem követelt szabadon engedéséért – közölte a főügyész.

Hat nappal ezelőtt találták meg két másik pap meggyilkolt holttestét Veracruz állam Poza Rica de Hidalgo nevű városában. Az ismeretlen fegyveresek, akik elrabolták őket templomuk sekrestyéjéből, mielőtt agyonlőtték, meg is kínozták áldozataikat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.