Nemzetközi erőfeszítések megvalósítására és helyi kapacitásbővítésre az unió több mint 1 milliárd eurót különített el erre az évre, és fenntartja támogatását a 2020-ig tartó időszakra.
Elmondta, hogy több mint 4100 európai állampolgár segíti a helyi biztonsági erők munkáját a NATO vezette misszió keretében és a kabuli rendőri egységek kiképzése által.
A hozzájárulások a biztonságos, demokratikus, gazdasági fejlődésen és jogállamiságon alapuló Afganisztán melletti elkötelezettség stratégiáját tükrözik – tette hozzá.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár érkezéskor aláhúzta, fontos üzenetet küld Európa az afgán népnek azzal, hogy támogatja és kötelezettséget vállal a háborúk sújtotta ország békéjének megteremtésében.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elmondta, hogy a katonai szövetség elkötelezett Afganisztán békéjének és biztonságának megteremtése mellett, és szorosan együttműködik a háború sújtotta ország fejlődéséért munkálkodó Európai Unióval és a nemzetközi szervezetekkel.
Megerősítette, hogy a béke érdekében a NATO fenntartja katonai jelenlétét 2020-ig Afganisztánban. Mivel a tálib szélsőségesek komoly fenyegetést jelentenek, a katonai szövetség folytatja az afgán rendőrség és a katonaság kiképzését, hogy képesek legyenek saját országuk rendjének helyreállítására és fenntartására.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter érkezésekor kijelentette, Németország elvárja, hogy a kabuli kormány betartsa az emberi jogokat és teljesítse a korrupció visszaszorítása érdekében vállalt kötelezettségeit.
Németország kész támogatni az afgán demokratikus átalakulást és az ország újjáépítésének költségeit, de ehhez az afgán vezetésnek egységet, a migrációs krízis megoldása érdekében pedig elkötelezett együttműködést kell mutatnia.
A német támogatás hozzá fog járulni az afgán fiatalok jövőjének megteremtéséhez, akik egyébként késztetést éreznének arra, hogy elhagyják az országot – húzta alá a német külügyminiszter.
Asraf Gáni afgán elnök hangsúlyozta, hogy országa jövőjének meghatározó eleme marad a terrorfenyegetettség, de kiemelte, hogy a régió számára a legnagyobb mindennapi feladatot a szegénység elleni küzdelem jelenti.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!