Egy véletlennek köszönheti életét a csecsen elnök

Robbanószerkezetet találtak a nyár elején Ramzan Kadirov csecsen vezető vidéki rezidenciáján.

MTI
2016. 10. 03. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újságnak a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a Nyomozó Bizottság (SZK) csecsenföldi és észak-kaukázusi szerveiből származó értesülései szerint az üggyel kapcsolatban több tucat embert vettek őrizetbe. A sikertelen merényletkísérletet azonban, amely a Novaja Gazeta szerint a maga nemében „a legjelentősebb” volt Ramzan Kadirov kormányzása alatt, Csecsenföldön „gondosan elhallgatták”.

A pokolgépet Kadirov szűkebb pátriájában, Benoj községben kísérelték meg működésbe hozni. Az elfogott összeesküvők többsége annak a Benoj nemzetségnek a tagja, amelyhez más ismert csecsen családok mellett a Kadirovok is tartoznak.

A lap úgy tudja, hogy – az egyebek között – a Jamadajev családból származó összeesküvőktől „a legújabb típusú komoly fegyverek egész arzenálját” foglalták le. A cikk szerint a készülő merénylet egy véletlennek köszönhetően lepleződött le.

A jelenlegi csecsen vezető apjával, Ahmad Kadirov akkori elnökkel 2004. augusztus 9-én, a győzelem napján rendezett grozniji parádén pokolgépes merénylet végzett. Az idősebb Kadirov a 90-es években, az első csecsen háború idején a köztársaság főmuftijaként a szakadárok oldalán állt, majd a második csecsen háború idején a fiával együtt átállt az orosz szövetségi erőkhöz.

Ramzan Kadirov tavaly azt állította, hogy az év folyamán két merényletet kíséreltek meg ellene.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.