„A király virágzó uralkodása véget ért. Mindannyiunk életében mély nyomott hagyott, nagy hálával tartozunk neki” – mondta a miniszterelnök egy televízióban közvetített beszédében.
Csan-Ocsa utasítására a gyász miatt harminc napig félárbócra eresztik a középületeken elhelyezett nemzeti zászlókat. Ez idő alatt betiltottak minden ünnepséget és fesztivált az országban.
A kormányfő emellett szorgalmazta, hogy a közalkalmazottak egy évig öltözzenek feketébe, a lakosságnak ugyanezt javasolta azzal a kiegészítéssel, hogy nem kötelező.
A kormányfő szerint az elhunyt uralkodót egyetlen fia, a 64 éves Maha Vadzsiralongkorn koronaherceg követi majd a trónon. A bangkoki kormány tájékoztatni fogja a parlamentet, hogy a király 1972. december 28-án fiát választotta utódjául – tette hozzá.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a nap folyamán megjelent közleményében reményét fejezte ki, hogy Thaiföld tiszteletben tartja az elhunyt király örökségét, így elkötelezettségét az univerzális értékek és az emberi jogok tisztelete iránt. Az uralkodó 2006-ban a világszervezet fejlesztési programjának (UNDP) életműdíját nyerte meg – derült ki Ban közleményéből.
Bhumibol Aduljadedzs a bangkoki Sziriradzs kórházban halt meg a nap folyamán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!