EU-biztos: Az abortusz kérdése nemzeti hatáskör

Vera Jourová szerint az Európai Unió nem avatkozhat bele a tagállamok ezzel kapcsolatos döntéseibe.

MTI
2016. 10. 06. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő felszólalásában kijelentette, a lengyel abortusztörvény-javaslat nemcsak a lengyelek, de az európai értékek és az emberi jogok arculcsapása is.

Véleménye szerint egy demokrata kormány nem sodorja szándékosan veszélybe állampolgárai fizikai és mentális egészségét. Aggasztónak nevezte, hogy a lengyel kormány Magyarországhoz hasonló irányt vett, és kijelentette, hogy „nem a menekültektől, hanem Kaczynskitől és Orbántól kell megvédeni az embereket\".

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a vita során elmondott beszédében kiemelte, mind a lengyel szélsőjobb, mind a magyar kormány őszinte hívei a „nőnek a konyhában a helye” és „a pénz számolva, az asszony verve jó” életbölcsességeknek. Véleménye szerint a lengyel kormány a Fideszt is felülmúlja „maradiságban”.

„Európa szégyene lenne, ha elfogadnák a lengyel abortusztörvényt jelenlegi formájában. 2016-ban nincs helye a nők jogait a középkorba visszarepítő törvénykezésnek” – fogalmazott a képviselő.

Beata Szydlo lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén az abortusztéma körül felgerjesztett indulatok csillapítására felszólítva hangsúlyozta, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya nem dolgozik a jelenlegi abortusztörvény módosításán, a Szejmben egy polgári tervezetet vitattak meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.