Hosszú háborúra számítanak a törökök Szíriában

Meghosszabbították a török hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott felhatalmazást.

MTI
2016. 10. 01. 21:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az először 2014-ben elfogadott felhatalmazást a most kezdődő új törvényhozási év első napjának első napirendi pontjaként hosszabbították meg a képviselők.

Az Anadolu állami hírügynökség jelentése szerint az újabb felhatalmazással a hadsereg 2017. október 30-áig folytathatja a kurd szélsőségesek és az Iszlám Állam elleni offenzíváját. A parlamenti pártok közül csak a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szavazott a törvény ellen, a többi három párt képviselői támogatták.

Törökország augusztus 24-én indított hadműveletet Észak-Szíriában Eufráteszi pajzs fedőnéven, hogy a térséget megtisztítsa a terrorszervezetektől, köztük az IÁ-tól, valamint a szíriai kurd milíciától, a Népvédelmi Egységektől (YPG), amelynek erői a közelmúltban átléptek az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzésük alá vonták Manbidzs városát. A határ menti sáv visszaszerzése után a hadművelet déli irányba fordult.

Recep Tayyip Erdogan elnök szombaton az újabb parlamenti ülésszak kezdetén tartott beszédében azt mondta, a hadműveletek célja annak az Ankara által évek óta hangoztatott észak-szíriai biztonsági övezetnek a kialakítása, amely a terrorizmusra és a menekültválságra egyaránt megoldást jelent. Kiemelte, hogy országa az ügyben nem talált támogatókra, így egymaga kénytelen megtisztítani a Dzserablúsz várostól nyugatra és délre fekvő mintegy 5000 négyzetkilométeres területet a terrorszervezetektől. Hangsúlyozta: „ha Törökország határain belül békés és biztonságos életet szeretnénk, folytatnunk kell a katonai akciót”.

Törökországnak tavaly december óta Irakban is van egy harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel felszerelt zászlóalja a Moszul közeli Basika város térségében. Feladata, hogy iraki szunnita önkénteseket képezzen ki és fegyverezzen fel a 2014 júniusában az Iszlám Állam kezére került Moszul visszafoglalására indítandó támadáshoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.