Kerry: Folytatódnia kell a béketörekvéseknek

Az Egyesült Államok hétfőn függesztette fel a fegyverszüneti tárgyalásokat Oroszországgal.

MTI
2016. 10. 04. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem zárható ki a párbeszéd a szíriai fegyveres ellenzéki csoportokkal, ha ez a vérontás megfékezéséhez vezet az országban – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a „Teherán – Külpolitikai tanulmányok” című iráni lapnak adott interjújában, amelyet a SANA szíriai állami hírügynökség közölt kedden.

„Igaz, hogy nem szabad közösködni a terroristákkal, de ha a párbeszéd megfékezheti a vérontást, úgy szükséges ezt megtenni” – mondta Aszad. Emellett leszögezte, hogy a vérontás megállítása a szíriai rezsim elsődleges célja. „Ennek érdekében mindent megteszünk, tekintet nélkül érzelmeinkre. És ha ehhez a terroristákkal kell együttműködnünk, kétségkívül megtesszük ezt, mivel az erőszak feltartóztatása a legfontosabb” – tette hozzá.

Aszad és kormánya a politikailag mérsékelt irányzatot képviselő felkelőket is következetesen terroristáknak nevezi. A szíriai elnök rámutatott, hogy a fegyveres csoportokkal való lehetséges párbeszéd nem jelent bizalmat irányukba. „Ezeknek az embereknek nincs erkölcsük, és még ha ezerszer is leülünk velük a tárgyalóasztalhoz, akkor is bűnözők maradnak számunkra” – világított rá Aszad.

„Arra a kérdésre felelve, hogy lehetséges-e párbeszéd a szíriai fegyveres ellenzéki csoportokkal, amelyek készek fegyvereiket letenni, a válasz az, hogy igen. Ez olyasvalami, amit már csinálunk. Mindenki, aki eldöntötte, hogy leteszi a fegyvert, annak teljes amnesztiát biztosítottunk a nép és a vérontás abbahagyása érdekében” – mondta a szíriai vezető.

Aszad továbbá hozzáfűzte: Szíria jövője tükröződni fog a világ politikai térképén. Szerinte „Szíria győzelme a független fejlődés gondolatát fogja elterjeszteni a világban, s ez az, amitől a Nyugat a leginkább tart”.

„Az Egyesült Államok háborúkat szít világszerte a saját hegemóniája másokra erőszakolásának céljával, és csapásokat mér azokra az államokra, amelyek ellenállnak” – vélekedett Aszad. Washington így akart eljárni Iránnal, és éppen ezt teszi most Szíriával is. Ugyanakkor az Egyesült Államok a második világháború óta több oldalon is vereséget szenvedett, mindemellett pedig sikeresen létrehozott számos problémát és teljes államokat zúzott szét szerte a világban – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.