„Két hordóbomba találta el az M10-es kódjelű kórházat, és vannak olyan információink is, amelyek szerint egy kazettás bombát is bevetettek” – mondta el Adham Szahlul, a kórházat működtető szervezet egyik munkatársa.
Az egészségügyi szakemberek csak kódnevükön említik az aleppói kórházakat, mert attól tartanak, hogy a kormányerők beszivároghatnak az egészségügyi hálózatba, vagy támadást mérhetnek a betegeket egyik intézményből a másikba szállító járművekre – mondta korábban egy aleppói orvos.
Az M10-es kórházat legutóbb szerdán érte légicsapás. Az intézmény munkatársainak elmondása szerint egy repülőgép kifejezetten a kórházra lőtt ki rakétákat, amelyek eltalálták a létesítmény oxigén- és az áramtermelő generátorát, illetve megszűnt az ivóvízellátás is a támadás következtében. Egy másik kórház, az M1-es alkalmazottai is arról számoltak be szerdán, hogy rakétatalálat érte intézményüket, és meghalt két súlyos betegük.
Mindkét kórház kénytelen volt bezárni kapuit, így az évek óta ostromlott észak-szíriai nagyváros keleti részén már csak hat kórház működik – közölte a SAMS.
Adham Szahlul korábban kijelentette, hogy a szíriai légierő szándékosan a kórházakat támadta a kormányerőknek a város teljes elfoglalására indított hadműveletének keretében, „hiszen tudják, hogy ezek hol vannak”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!