Halgord Hekmet tábornok, a pesmerga erők szóvivője azt mondta újságíróknak, hogy Moszul ostromában eddig 25 kurd katona vesztette életét, és sokan megsebesültek.
Az iraki erők felszabadították a legnagyobb iraki keresztény várost, Hamdaníját, amely két éven át volt az Iszlám Állam rémuralma alatt – közölte vasárnap az al-Irakíja állami televízióval Rijád Dzsalál, az iraki szárazföldi erők parancsnoka.
Az iraki katonák és egy félkatonai keresztény csoport fegyveresei szerdán hatoltak be a Moszultól 32 kilométerre délkeletre fekvő, Karakos néven is ismert, 98 százalékban keresztények lakta városba, de a dzsihadisták erős ellenállásába ütköztek. A CNN híradása szerint napokig tartó ádáz harcok árán a város központjába szorították vissza őket, ahol a koalíciós erők légi csapást mértek rájuk.
Kászim al-Máliki, a hadsereg egyik páncéloshadosztályának parancsnoka azt mondta, hogy az IÁ legalább ötven fegyverese halt meg a város ostromában, a katonák nagy mennyiségű hadifelszerelést semmisítettek meg. Most megtisztítják a várost a rejtőzködő dzsihadistáktól, házról házra járva kutatnak utánuk. Visszahozzák Hamdaníjába a városi elöljárókat, hogy újra megnyithassák az állami intézményeket, és kidolgozzák a városi infrastruktúra helyreállításának tervét.
Hamdaníja keresztény közössége a hetven kilométerre lévő Erbílbe menekült, miután a terrorszervezet két évvel ezelőtt, 2014 augusztusában elfoglalta a várost.
A CNN a moszuli városi tanács egyik hivatalnokára hivatkozva hírt adott arról is, hogy az IÁ fegyveresei egy meg nem nevezett, Moszul melletti faluban megöltek negyven embert, aki ünnepelte a település visszafoglalását. Miután az iraki katonák felszabadították a Moszultól délre, Nimrúd közelében lévő falut, nem hagytak ott egységeket arra az esetre, ha az iszlamisták visszatérnének. A katonák elvonulása után azonban az IÁ elrejtőzött fegyveresei újra felbukkantak a magára hagyott faluban, elfogták és meggyilkolták azokat, akik üdvözölték az iraki katonák bevonulását. Az amerikai hírtelevízió ezt független forrásból nem tudta megerősíteni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!