Orbánék „hazugságai” nem kerültek napirendre

A kampányban elhangzottakkal volt bajuk, de azt is érzik, hogy a migrációval is foglalkozni kéne.

MTI
2016. 10. 03. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE–NGL) frakció által benyújtott indítvány értelmében az uniós parlamentnek meg kellett volna vitatnia a menedékkérők újraelosztását célzó kvótákról kiírt népszavazás kérdését, illetve ki kellett volna kérnie az ügyben az Európai Bizottság véleményét.

A frakció nevében Marie-Christine Vergiat, a GUE–NGL képviselője szólalt fel, aki elmondta, hogy főként a kormányzati kampány hangnemét kifogásolják, mert – mint mondta – az annak során megfogalmazott „hazugságok méltatlanok az Európai Unióhoz”.

Philippe Lamberts, a zöldképviselői csoport társelnöke támogatásáról biztosította az indítványt, szerinte a Magyarországon megfigyelhető reakciók mindenhol máshol is jelen vannak Európában, ezért érdemes lenne foglalkozni a kérdéssel, el kellene gondolkozni rajta, hogy miképp reagálunk a menekültválságra.

A képviselők 181 nem szavazattal, 101 ellenében és 11 tartózkodás mellett elutasították a kezdeményezést.

Brüsszeli visszhang

Tudomásul veszi az Európai Bizottság a magyarországi referendum eredményét, és tiszteletben tartják azok véleményét is, akik szavaztak, és azokét is, akik nem. Brüsszelben sokan arra hívták fel a figyelmet, hogy bár a népszavazás drága volt, kevesen vettek részt rajta. Üzent az Európai Parlament elnöke is: Martin Schulz szerint nincs szükség feszültségkeltésre – nézze meg a Hír TV összeállítását!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.