Pozsony szívében, az egykori Sétatéren, a mostani Hviezdoslav téren lehetetlen eltéveszteni, hol áll az amerikai nagykövetség, ugyanis a budapesti kirendeltséghez hasonló módon itt is kerítés és szürkére festett biztonsági oszlopsor veszi körül az épületet. Júniusban még úgy volt, újabb három évig maradhat a patinás téren a zárt beléptető helyiséget, őrszobát is magában foglaló biztonsági zóna a diplomáciai képviselet előtt, ám a meghosszabbított közterület-használati engedély egy fontos határidő elmulasztása miatt nem lépett életbe. Mint kiderült, nem véletlenül nem írta alá a nagykövet a szerződést, az amerikaiak az év végéig kiköltöznének a belvárosi ingatlanból. Ám hiába vehető szinte biztosra, hogy záros határidőn belül elhagyják a klasszicista épületet, a forgalom elől elzárt területért már augusztus 15-e óta fizetniük kellene, amit eddig nem tettek meg: a régi szerződés lejárt, az új pedig az aláírás hiányában nem léphetett életbe.
A nagykövetség közleménye ehhez képest úgy fogalmaz, a testület jóhiszeműen járt el a bérleti szerződés megújításának kérdésében, és jelenleg is zajlik az egyeztetés a megoldás megtalálása érdekében. A pozsonyi képviselő-testület azonban múlt héten már arról is szavazott, hogy mivel nincs érvényben lévő szerződés, a közterület-használat esetleges további lehetőségét is megvonta az amerikaiaktól, mert engedély nélküli építménnyé minősítette át a kerítést.
A főpolgármester sajnálkozott a döntés miatt, de a kerület polgármestere kijelentette, őt nem érdekli, „akárha marslakók laknának ott, a jogtalanul álló kerítés Pozsony legszebb terét csúfítja el”. A pozsonyiak már tüntetésen is követelték, hogy adják visszaa Sétatér immár jogtalanul elkerített részét, mindeddig hiába.
Az Egyesült Államok a nagykövetségei körüli biztonsági zónák építéséről a 2001. szeptemberi terrortámadások után döntött. Pozsonyban 2005 óta áll a kerítés, a közterület éves bérleti díja kezdetben évi 1 korona (3 eurócent) volt. Az alá nem írt szerződésben már sokkal borsosabb ár szerepelt, négyzetméterenként és naponként 1 eurót kellett volna fizetni az 1318 négyzetméternyi közterületért. Ez 481 ezer euróra jött volna ki évente.