Renzi üdvözölte a népszavazás érvénytelenségét

Úgy véli, keveset fog változni az uniós migrációs politika.

MTI
2016. 10. 03. 11:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóllehet alacsony volt a részvételi arány a magyarországi népszavazáson, a kormánynak, de az Európai Uniónak is figyelembe kell vennie a választópolgárok üzenetét – jelentette ki Andrej Plenkovic, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) miniszterelnök-jelöltje újságíróknak nyilatkozva Zágrábban.

Plenkovic szerint a szerény részvételi arány várható volt, mert ez a téma láthatóan nem érdekelte eléggé a magyar választópolgárokat. „Magyarországnak ezt is figyelembe kell vennie” – mondta, hozzátéve: viszont akik voksoltak, fontos üzenetet küldtek az EU számára is.

Miro Kovac ügyvezető külügyminiszter a sajtónak nyilatkozva kijelentette: a magyar kvótareferendum eredménye azt mutatja, hogy Magyarországon, de más kelet-európai országokban is másképp vélekednek a migrációs válságról.

„Most az a fontos, hogy ezen a területen konszenzust érjünk el az EU-ban” – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.