Trump vasárnap azt állította, több államban engedték, hogy szavazati jog nélküli illegális bevándorlók is szavazzanak. A megválasztott elnök szerint ilyen szabálytalanságok történtek New Hampshire-ben, Virginiában és Kaliforniában. Állítja, ha ez nem történt volna meg, akkor a közvetlen szavazatok többségét is ő nyerte volna (nem csupán az elektorokét).
Az új elnök azután írta ezt a Twitterre, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje támogatásáról biztosította a Zöldek kezdeményezését, hogy újraszámolják a szavazatokat három államban, Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban. Ugyanis Jill Stein, a párt elnökjelöltje szerint tisztázni kell, az elektronikus szavazatokat nem hackelték-e meg. A politikus közölte, nem célja Trump elnökségének aláásása, pusztán azt akarja, hogy az amerikai emberek bízhassanak a választási rendszerükben.
Clinton nemcsak támogatásáról biztosította Stein kezdeményezését, hanem egyik ügyvédje a The Washington Post című lap vasárnapi számában közölte, hogy a Clinton-kampánycsapat tevékenyen részt is vesz az újraszámlálásban. A voksok újraszámlálása egyébként Wisconsinban megkezdődött, Pennsylvaniában pedig várhatóan a héten megindul.
A Fehér Ház egyébként nemcsak Trump illegális bevándorlókról szóló állítását, de Stein sejtetését is cáfolta. A szavazatok újraszámlálását célzó kezdeményezést – amelynek költségeire a politikusnő csaknem négymillió dollárt gyűjtött – a Fehér Ház nem tartotta helyénvalónak. Állítja, hogy sehol, egyetlen szövetségi államban sem történt választási csalás, és a számítógépes rendszereket nem érte hackertámadás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!