Ausztria: 115 terrorista volt a menekültek között

Egy kis osztrák kitekintő számokkal.

MTI
2016. 11. 14. 10:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap Wolfgang Sobotka belügyminiszter közlésére hivatkozva azt írta, hogy a tárca 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki az iraki vagy a szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy készül részt venni a fegyveres konfliktusban. Az újság szerint egy részük szociális segélyben, havi 840 eurós támogatásban is részesül.

A lap arról is ír, hogy a minisztérium 44 olyan, korábban Ausztriában tartózkodó emberről tud, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez csatlakozott, és a harcok során életét vesztette. A hatóságok ötven ember kiutazását tudták megakadályozni, 87-ről pedig tudják, hogy már biztosan visszatért Ausztriába.

Az osztrák belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint október végéig több mint 30 ezer menedékkérelmi eljárás indult, ami a meghatározott felső határ 81 százaléka.

A kormány korábbi döntése értelmében az idén legfeljebb 37 500 menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Ha ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja a határait.

Tavaly 90 ezer menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.