A káosz forgatókönyve: Mao örökségétől a franciaországi utcai összecsapásokig

A világ döbbenten figyelte, ahogy a francia nép módszeresen, szorgalmasan apró darabokra szaggatja az országot. Azonnal megszülettek a baloldali narratívák az oktatási reformokért könyörgő, tiszta arcú diákokról, akiket elnyom a politikai elit, a szegény és kilátástalan életet élő bevándorlókról, akiket nem fogad el a fehér társadalom. De ez semmit sem segít azokon, akiknek szétrombolták az életét, vagy általában a franciákon, akik beleragadtak egy kommunisztikus antiutópiába.

Fotó: JEAN-MICHEL DELAGE Forrás: Hans Lucas

Tűzoltók dolgoznak a tüntetés idején Lyonban. Fotó: ABOLFAZL SALMANZADEH / Middle East Images

Eltorzult elméletek

„Természetesen előre lehetett ezt a mostani eseményt is látni, miközben sokan tagadják a valóságot. Nem tudjunk örökre letagadni, hogy milyen eredménnyel járt az abszurd migrációs politika” – vélte az egyetemi oktató. Szerinte a csendes többség megdöbbenve figyelte, mi történt az utcákon, hová vezetett a migrációs politika. Mint elmondta, a baloldali közösségi oldalakon azt írják, a rendőrség viselkedett agresszívan, a tüntetők pedig semmi rosszat nem csináltak. Thibaud Gibelin szerint a liberális elit nem úgy tekinti a franciákat, mint sajátos nemzeti közösséget. 

Most fizetjük meg ennek a gondolkodásnak az árát, de az elit számára ez a követendő világnézet

 – mondta. Az oktatási rendszerben pedig uralkodik az az elmélet, hogy a diákoknak joguk van fellépni a tanár ellen, ez már az 1968-as diáklázadások idején is megtapasztalható volt. A diákok egy része afrikai vagy ázsiai származású, ők másfajta kulturális közegből jönnek, a két világ összekapcsolódása pedig ezt a káoszt eredményezi.
A bevándorlók ugyanakkor nem tekinthetők mindannyian franciaellenesnek. Mint Jean-Baptiste elmondta, a messziről jött közösség egy jelentős része elkülönül a többségi társadalomtól, sokan tökéletesen integrálódtak és szeretik Franciaországot. „Épp ezért a migránsokat érintő negatív hangokat rengetegen elutasítják nálunk, mivel sértve érzik kiváló barátaikat” – magyarázta. Ugyanakkor rámutatott, nem csupán a született franciák, de az integrálódott bevándorlók is úgy tartják, súlyos gondok vannak a migrációs politikával.

Köztéri kukát gyújtanak fel Lyonban tüntetők. Fotó: ABOLFAZL SALMANZADEH / Middle East Images

Mindig jogos a lázadás?

Egykor Mao Ce-tung kínai vezető hirdette meg a programot, miszerint „mindig jogos a lázadás”, a diákok igenis lépjenek fel tanáraik és a hatalom ellen. A szavakat tettek követték, a kulturális forradalom káosz­ba taszította a sok sebből vérző Kínai Népköztársaságot, szétszakította az ismert kulturális rendszert, a régi értékeket, az idősek tiszteletét, az élet védelmét se tartották már fontosnak. Az akkori vérzivatar egyedül Mao számára volt kedvező, mindenki más csak veszített vele. 

A gyilkossá vált vörösgárdisták lekerültek vidékre, a tanárok soha nem tudtak újra felegyenesedni, a tízéves időszak pedig tabuvá vált a későbbi nyitás idején. 

De az eszme ma is él. A ’68-as diáklázadások nemzedéke egyértelműen tanult a vörösgárdistáktól, az Antifa szellemi utódainak tekinthető, a tagok láthatóan nem riadnak vissza semmitől, hogy az általuk vélt igazat kiharcolják. A Magyar Tehetség Központ oktatója szerint a franciaországi Antifa némileg védett csoport, mert egyes emberek bennük látja a védőernyőt, amely megvédi a társadalmat a „szélsőjobboldali veszélytől”. – Az Antifa valójában csak egy radikálisabb változata annak a baloldali elitnek, amely Franciaországot irányítja 1968 óta – mutat rá Gibelin, hozzátéve, a maszkos utcai verőemberekre úgy tekintenek, hogy „talán kicsit vadak, de azért jó gyerekek, megfelelő ideológiával”. Jean-Baptiste szerint pedig valószínűtlen, hogy a sokat emlegetett Elégedetlen Franciaország ­Jean-Luc Mélenchon vezetéséve hatalomra kerülhetne, de a mostani megmozdulásokat fel tudják használni gyakorlóterepként ahhoz az akciósorozathoz, amelyet Ma­rine Le Pen győzelme esetére készítenek elő. A jelen állás szerint a radikális jobboldali Le Pen, a Nemzeti Tömörülés politikusa a legesélyesebb jelölt, Jean-Baptiste viszont arra figyelmeztet, 2032-re a demográfiai trendek is változni fognak, ez pedig a migráns hátterű közösséget hozza kedvezőbb helyzetbe.

 Mélenchon a régi, fehér szélsőbaloldal képviselője. Az utódja a pártján belül inkább az új szélsőbaloldal egyik embere lehet, mint Bally Bagayoko, Saint-Denis polgármestere. Ezt a várost az állam lényegében teljesen elveszítette, ott már a bevándorlók irányítanak

 – mondta a férfi a Párizs környéki településről. 

Megjelenik Greta 

Némiképp vicces és jellemző esemény volt, mikor a sajtóban megjelent a modern kor első számú diáktüntetője, Greta Thunberg, aki szintén a diákok oldalára állt. A svéd aktivista, a teljes fősodratú média sztárja, akinek minden megmozdulása hírértékű, természetes módon tett hitet a diákok mellett, akiket szerinte az egész világ csodál bátor tevékenységük miatt. Az ismeretlen hátterű fiatal nő, aki rég kinőtt a diákkorból, ma is tényező, ugyanakkor az elmúlt néhány évnyi aktivistáskodása inkább nevetségessé tette a médiában. A svéd hölgy viszont nemzetközivé teszi a mozgalmat, ráadásul Greta is azzal lett elsőként híres, hogy nem járt iskolába, mert aggódott a klímaváltozásért.

Párizsi csendőrök harcra készen. Fotó: XOSE BOUZAS / Hans Lucas

A diáktüntetések nem álltak meg Franciaországban, csak az ideológiai képzettség erősebb ott, no meg a városok felgyújtásának hagyománya is jelentős. Milánóban szintén megjelentek pontosan ugyanazok a gyorsan mozgó, arcukat eltakaró, könnygáz elleni szert maguknál tartó fiatal gerillák, akik feltehetően nem egyszeri ötlettől vezéreltetve dúlták fel a Dóm tér környékét. 

Belgium mindig örömmel követte „nagy testvérét”, Franciaországot, így természetesen ott is voltak erőszakcselekmények, ahogy Albánia, Euró­pa egyik legfurcsább kísérlete is megtapasztalta ugyanezt a fiatal dühöt.

 Tiranában egész nyáron tüntettek a fiatalok, tiltakozva Edi Rama kormánya ellen, aki az amerikai elnök vejének luxusnyaralója felépítésében segít, no meg hozzá lehetett fűzni ehhez a megélhetési költségek emelkedését és az oktatás szörnyű állapotát is. A jelek szerint egész Európában lehetetlen iskolába járni, mindenütt romosak az épüle­teik, a gyerekek mindenhol kiszipolyozottak és túlságosan fáradtak ahhoz, hogy tanuljanak. Pontosan ugyanazok a jelszavak ezek, ugyanazok a témafelvetések, visszatérően, évről évre, évtizedről évtizedre, a valóságról pedig nehéz beszámolni. Az iskolarendszer ugyanis nagyon kiterjedt, rengeteg iskola és tanár van, egyes épületek jobbak másoknál, és senki sem tudja perdöntően megállapítani, hogy a rendszer jól vagy rosszul működik-e. A Magyarországon egykor próbálkozó Tanítanék mozgalom ugyanezt a módszert alkalmazta, jól megágyazva annak a feltevésnek, hogy a magyar oktatási rendszer is halott, ha pedig valaki mást mond, az politikailag motivált és hazudik.

Borítókép: Tüntetők Angers-ben (Fotó: JEAN-MICHEL DELAGE)