Benyújtotta kormánya lemondását a bolgár miniszterelnök

Cecka Cacseva vereséget szenvedett az elnökválasztás második fordulójában.

MTI
2016. 11. 14. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikában újoncnak számító Radev széles körű, pártokon átívelő támogatást élvez. Közvélemény-kutatások szerint a kormány munkájában részt vevő reformisták szavazóinak 35 százaléka, míg a Boriszovékat támogató nacionalisták híveinek 60 százaléka adta voksát Radev tábornokra.

A légierő egykori parancsnoka vasárnap este jelezte, szeretne jó viszonyt ápolni az orosz és az amerikai elnökkel. A választáson függetlenként induló Radev korábban többször elmondta, hogy az Oroszországgal szembeni európai szankciók eltörlésén fog fáradozni.

Bulgária államformája parlamenti köztársaság, és az elnök szerepe nagyrészt protokolláris. Megválasztása esetén a hivatalban lévő kormány általában folytatja munkáját, de jelen esetben Boriszov szerint Cacseva házelnök veresége a szavazók támogatásának hiányát mutatja, ami ellehetetleníti kabinetjének további működését. A GERB a nacionalisták támogatása mellett kisebbségi kormányzást folytat. Szakértők szerint a Nyugat-barát párt az előre hozott választások nagy esélyese, de sokkal nehezebb dolga lesz az új kabinet létrehozásánál.

Nagyobb együttműködést remél Bulgáriával a Kreml a szocialisták által támogatott Rumen Radev oroszbarát független jelölt elnökké választása után – mondta hétfőn Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő.

„Bulgária nagyon fontos ország számunkra – magyarázta. – Hatalmas közös projektek voltak készülőben, amelyeket bizonyos okoknál fogva leállítottak, és ezt nagyon sajnáljuk. Oroszország kedvezően viszonyul a Bulgáriával való együttműködés kiterjesztéséhez” – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.