Csak pár percig egyeztetett Obama és Putyin

A két ország külügyminiszterei folytatják az egyeztetést Szíriáról.

MTI
2016. 11. 20. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A perui fővárosban szombat óra tart az ázsiai–csendes-óceáni csúcsértekezlet, amelyen részt vesz mindkét politikus.

Vasárnap az amerikai és az orosz elnök pár perces – egyes hírügynökségi jelentések szerint csak négy percig tartó – megbeszélést folytatott egymással. A Fehér Ház közlése szerint a megbeszélésen Obama arra szólította fel Putyint, hogy Ukrajna ügyében tartsa be a minszki megállapodásban foglaltakat, Szíriát illetően pedig azt javasolta, hogy a két ország külügyminiszterei – John Kerry, az amerikai és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia irányítója – továbbra is egyeztessenek annak érdekében, hogy csillapodjék az erőszak szír földön.

Helyszíni sajtójelentések szerint egyébként a két elnök a rövidke megbeszélésen kívül nem tárgyalt egymással.

A csúcsértekezleten az ázsiai és a csendes-óceáni térség országai arról cserélnek eszmét, hogy hogyan válaszoljanak megfelelően a világgazdasági kihívásokra. A tervek szerint a tanácskozás végén közleményt is elfogadnak majd arról, hogy a kereskedelmi korlátozások további feloldásával folytatnák a térség gazdasági integrációját.

Barack Obamának elnökként ez az utolsó hivatalos útja. A perui csúcsértekezletre Európából érkezett, ahol Berlinben európai politikusok részvételével mini csúcsértekezleten vett részt, azt megelőzően Görögországban tett látogatást. Amerikai kommentátorok megjegyezték: mind Görögország, mind Németország fontos szerepet játszik az európai migránsválságban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.