Lassan, de biztosan halad Moszul lassan harmadik hete tartó ostroma. Az iraki kormányerők kelet felől egyre mélyebben hatolnak be a városba, tegnapi tájékoztatásuk szerint már hat kerületet sikerült visszafoglalniuk. Előrenyomulásukat az Iszlám Állam jelentős veszteségek árán is egyelőre inkább csak lelassítani tudja: mesterlövészeik és a hátrahagyott, álcázott robbanó csapdáik visszavonulásuk után is veszélyt jelentenek. Az ostromlóknak tekintettel kell lenniük a civil lakosságra is, a tüzérségi és légicsapásokat csak célzottan hajthatják végre, hiszen a terroristák élő pajzsként használják a lakosságot. Az Egyesült Államok vezette koalíció légierejének dolgát egyébként lángra lobbantott olajos árkokkal is nehezítik. A sűrű fekete füst nem csupán állásaikat és a menekülő útvonalakat fedi, de az azonosítást is lehetetlenné teszi.
Hogy a terrorszervezet miben reménykedhet? Moszul többszörösen is szimbolikus jelentőségű. Irak második legnagyobb városa stratégiailag is fontos, ez a terroristák utolsó fellegvára az országban, Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam önjelölt kalifája itt kiáltotta ki 2014-ben a kalifátusát, a 2003-as amerikai invázió során hasonlóan kemény ostrom zajlott itt, és a város etnikai és vallási sokszínűsége már önmagában is jelképe mindannak, amivel a terroristák le akarnak számolni. Azt tehát nem tehetik meg, hogy egyszerűen feladják a települést. Bár al-Bagdadi, a minap közzétett lelkesítő üzenetében a végső győzelem mellett is hitet tett, valódi céljuk nem lehet más, mint az időhúzás. Míg ugyanis a város keleti negyedeiben sikerül feltartani az ostromot, helyszíni jelentések szerint a nyugat felé, Szíriába vezető utakon több száz autó kígyózik. Úti céljuk nem más, mint az Iszlám Állam fővárosa, Rakka.
Arról már korábban is érkeztek jelentések, hogy a Moszulban és környékén állomásozó vezetők egy része menekülőre fogta, és a város védelmét jobbára külföldi harcosok, könnyen befolyásolható helyi fiatalok, gyakran gyermekek látják el. Arról is pletykáltak, hogy maga al-Bagdadi is elhagyta Moszult, és Rakkába helyezte át székhelyét. Ám a terroristák azért tesznek róla, hogy ostromlók és a város magas árat fizessenek a győzelemért. Visszavonulásuk során a megszokott kegyetlenséggel végeznek a „dezertőrökkel”, kémekkel és árulókkal, sorra végzik ki a volt kormánytisztviselőket és elfogott katonákat.