Elsöpörheti Renzi kormányát a népszavazás

Idő előtti választás és a rendszerellenes Öt Csillag Mozgalom sikere vár Olaszországra?

Pataky István
2016. 11. 20. 20:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump meglepő győzelme és a szintén váratlan eredményt hozó brit népszavazás után senkit nem döbbentene meg, ha a december 4-i olasz referendumon megbukik a kormányzati álláspont, és távozik posztjáról Matteo Renzi miniszterelnök, akihez nagy reményeket fűztek Brüsszelben. A baloldali kormányfő a számára kedvezőtlen előrejelzések ellenére magabiztos. Egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, az általa vezetett kabinet azért jött létre, hogy véghezvigye az alkotmányjogi reformot. A bizonytalanok magas arányára utalva kijelentette: bízik a csendes többségben. Az egyebek mellett az eddigi kétkamarás parlamenti rendszer megváltoztatását, így a felsőház eltörlését is kilátásba helyező változtatással nincs különösebb bajuk az olaszoknak, csakhogy a szavazók lehetőségnek érzik a népszavazást arra, hogy véleményt mondjanak Renzi kormányának eddigi tevékenységéről. És a többség melegebb tájakra küldené a kabinetet.

A Corriere della Sera című lap közvélemény-kutatása szerint, ha most tartanák a népszavazást – amelynek érvényessége nem függ a részvételi aránytól –, a résztvevők 55 százaléka nemmel voksolna. A szavazni akaró olaszok 45 százaléka igent mond, de a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy nem járul az urnákhoz. A La Repubblica adatai szerint a nemek tábora 41 százakon áll az igenek 34 százalékával szemben, miközben az olaszok 25 százaléka bizonytalan. A La Stampa a nemek nyolc százalékpontos előnyéről írt. A Bloomberg az olasz üzleti élet vezetőinek véleményét kérte ki, s aligha meglepő, hogy ők az igenért szorítanak. A válaszadók fele szerint erősítené a politikai stabilitást.

Az biztos, hogy a nemek győzelme hosszabb távon is bizonytalanná tenné az olasz belpolitikát. Várhatóan minden politikai párt idő előtti választásokat sürgetné majd, márpedig a jelenlegi választási törvénnyel egyetlen párt sem tudott egyedül kormányt alakítani a 2013-as megméretés után. Egy új megméretésen jó győzelmi eséllyel indulna az euroszkeptikus, rendszerellenes Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom. Közben a gazdaság állapota katasztrofális. Mint azt Stefano Bottoni elemző korábban lapunknak elmondta, a bankrendszer stabilitása megingott, az ipari termelés 2007-hez képest több mint negyedével csökkent, a képzett fia­talok kivándorlása általános jelenséggé vált. Nyár óta ismét negatívra fordultak a gazdasági kilátások, a recesszióközeli állapotba kerülő gazdaság pedig nemcsak ellentmond a Renzi-féle győzelmi retorikának, de tovább rontja az egyébként is borús társadalmi hangulatot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.