„Európa elkésett a török tisztogatások elítélésével”

A Cumhuriyet volt főszerkesztője szerint emiatt áll most lángokban Törökország.

MTI
2016. 11. 08. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Próbáltuk rábírni az európai kormányokat, hogy tegyenek intézkedéseket, és szólaljanak fel a törökországi elnyomással szemben, de hallgattak” – mondta Dündar újságírók előtt, miután Párizs díszpolgárává avatták.

„Most azt hangoztatják, hogy aggódnak, de ezzel már egy kicsit elkéstek, mivel az ország jelenleg lángokban áll” – tette hozzá a július 15-ei törökországi puccskísérlet óta Németországban élő Dündar, aki ellen a Sabah című kormányközeli török lap szerint letartóztatási parancs van érvényben hazájában.

Erdogan egypártrendszert és egy vezéren alapuló rezsimet akar, és a rendkívüli állapotot használja arra, hogy ezt meg is valósíthassa – vélekedett az emigrációban élő újságíró.

Ankara az elmúlt napokban élesebb kritikákat kapott, de uniós diplomaták szerint kevés az esélye annak, hogy büntetőintézkedéseket hoznának Törökországgal szemben.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter kedden azt mondta, hogy „mélyen aggódik”, és időszerű lenne a „világos és nyílt” párbeszéd Ankarával. „Törökországnak joga van megvédeni önmagát, de nem a jogállamiság árán” – közölte a tárcavezető francia parlamenti képviselőkkel.

Az elvetélt államcsíny óta 170 sajtóorgánumot zárattak be, és mintegy 2500 újságíró vált munkanélkülivé a török újságírók szövetsége szerint. Emellett Murat Sabuncut, az egyik legnagyobb török ellenzéki napilap jelenlegi főszerkesztőjét, nyolc újságíróját és egy kurd párt kilenc képviselőjét tartóztatták le szombaton a hatóságok.

Recep Tayyip Erdogan török elnök bírálói szerint fel akarja számolni a törvényes ellenzékét az országban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.