A bíróság szigorúbbnak bizonyult az ügyészségnél, amely hat hónap felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte. A döntése alapján azonban az ítélet nem kerül bele a rendőr erkölcsi bizonyítványába, így az folytathatja hivatása gyakorlását, de utcán nem teljesíthet szolgálatot.
Márciusban országos visszhangot kapott egy felvétel, amely egy közösségi oldalon jelent meg a munkajogi reform elleni egyik tüntetésről. A filmen az látható, hogy az egyik párizsi gimnázium közelében egy 15 éves fiú fekszik a földön, két rendőr lefogja, és egyikük azt kiabálja neki, hogy keljen fel. Majd miközben megpróbál felállni, az egyik rendőr megüti.
A fiú elesett, és eltört az orra. Azt a rendőrt ítélték el, aki az ütést mérte a fiúra.
A védelem szerint a rendőr nem az arcán akarta a fiút megütni, de miután a másik rendőr a tarkójánál tartotta meg a fiút, az ütés az orrán érte. Az ügyészség szerint azonban „teljesen törvénytelen” akár az arcán, akár más testrészén megütni egy tüntető állampolgárt.
A munkajogi reform ellen, amelyet nyáron végül elfogadott a parlament, tavasszal hónapokon át tiltakoztak a munkavállalók és a diákok. A tüntetéseket rendszeresen kísérték incidensek, amelyeken a diákok egy része összecsapott a rendőrökkel. Egy másik rendőrnek is bíróság elé kell állnia jövő júniusban, ő szintén március 24-én bántalmazott egy gimnazistát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!