Hackertámadás érhette a Deutsche Telekom hálózatát

Körülbelül 900 ezer ügyfélnél jelentkezett fennakadás.

MTI
2016. 11. 28. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fennakadás a szolgáltató nagyjából 900 ezer ügyfelénél jelentkezett többnyire még vasárnap délután, a vezetékes telefon- és a vezetékes internetszolgáltatást, valamint a vezetékes internetcsatlakozással elérhető televíziós műsorszolgáltatást érintette.

A fennakadás változatos hatásokat eredményezett: az ügyfelek egy része internetezni nem tudott, másoknál telefonálni nem lehetett, volt, ahol semmi nem működött, máshol időnként leállt, majd megint üzemelt az összes vezetékes szolgáltatás, míg más ügyfelek a szolgáltatás minőségének erőteljes hullámzását tapasztalták. Nem mutatott egységes képet a problémák előfordulásának földrajzi eloszlása sem.

Mindennek alapján nem zárható ki, hogy „kívülről befolyásolták” bizonyos típusú routerek működését, aminek hatására a készülék nem tudott bejelentkezni a hálózatra – áll a Deutsche Telekom közleményében, amely szerint a router újraindításával érdemes megpróbálni orvosolni a gondot.

A társaság szakemberei egész éjjel dolgoztak, de nem sikerült megállapítani a fennakadás okát. A közlemény szerint egyelőre még azt sem tudják, hogy pontosan mely routertípusoknál fordul elő a meghibásodás. Az érintett ügyfelek száma hétfő délutánra nagymértékben csökkent.

A belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint a szövetségi kormánynak nincs értesülése arról, hogy állami intézményeket is érintett volna a szolgáltatáskimaradás.

Hétfő esti német sajtójelentések szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a támadás a Deutsche Telekom által forgalmazott, Speedport márkájú routerek ellen, egész pontosan az eszköz távoli beállítására szolgáló, 7547-es számú csatlakozási pontja (port) ellen irányult. Az ügy hátterének feltárása még napokig tarthat, de az már biztosnak látszik, hogy a felhasználók adatainak biztonsága nem került veszélybe. Azonban egy sor kérdés még nem világos, például nem tudható, hogy a támadás egy sorozat kezdete vagy egyedi, elszigetelt eset.

A BSI közölte, hogy szorosan együttműködik a céggel az ügy feltárásában. A szövetségi hivatal szerint a szolgáltatáskimaradás egy, az egész világra kiterjedő, bizonyos típusú DSL-routerek távoli beállítására szolgáló portjai ellen irányuló támadásnak tulajdonítható. A támadás célja káros szoftverek telepítése a berendezésre. A közleményben hozzátették, hogy a kormányzati hálózatban is érzékelnek ilyen támadásokat, de kivédik azokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.