Ifj. Bush és felesége is Clintonra szavazott?

A híres jobboldali rádiós, Rush Limbaugh árulta ezt el műsora keddi adásában. Bushék cáfoltak.

Földi Bence
2016. 11. 08. 20:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Értesítettek arról, hogy George W. Bush és Laura Bush Hillary Clintonra szavazott ma”

– jelentette ki Rush Limbaugh konzervatív rádiós műsora keddi adásában – írja a Washington Examiner.

„Rush téved és bocsánatot kellene kérnie”

– közölte Freddy Ford, George W. Bush volt elnök szóvivője – írja a CNN Money. Állítása szerint sem Bush, sem felesége nem voksolt egyik elnökjelöltre sem.

###HIRDETES###

A második Bush elnök öccse, Jeb is részt vett a republikánus előválasztáson, hiába volt a pártelit egyik kedvence, idén februárban feladni kényszerült a versenyt, amelyet végül Trump nyert meg.

Ezt követően májusban George W. Bush kijelentette: nem kíván részt venni a választáson, nem is fogja kommentálni. Később édesapja, az első Bush elnök is azt mondta, nem tervezi, hogy elmegy szavazni. Ám George H. W. Bushról a Kennedy-dinasztia felől kiszivárgott az az információ szeptemberben, hogy Hillary Clintonra fog szavazni. Most pedig kiderült, hogy fia és menye is így tett.

Limbaugh szerint a Bush család döntésében nagy szerepet játszott, hogy Trump vehemensen támadta az előválasztás során Jeb Busht. Ám úgy véli, nemcsak emiatt szavaztak Bushék Clintonra, hanem azért is, mert utóbbi ugyanannak a politikai elitnek a tagja, mint a két elnököt is adó texasi família. „A klub tagjai együtt lógnak és mozdulnak, ha meg kell őrizniük klubjuk exkluzivitását” – utalgatott Limbaugh.

A kampány során egyébként mindkét Bush-kormányzat számos egykori magas beosztású illetékese bejelentette már, hogy Clintont támogatja Trump ellenében.

Kíváncsi az elnökválasztás eseményeire? Percről percre követjük itt.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.