Végig kitartott Donald Trump mellett, ezért hálából ő lehet az új amerikai külügyminiszter – röppent fel a hír Rudolph Giulianiról, New York volt polgármesteréről. Egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a hírt, de Giuliani nem cáfolta az értesülést, amikor a The Wall Street Journal rákérdezett.
Annyi bizonyos, hogy az 1944. május 28-án New Yorkban született Giuliani rendkívül érdekes figura. Szinte mesébe illő motívum, hogy egy bűnöző apa gyermeke vágjon rendet a bűnözéssel fertőzött metropolisban. Giuliani édesapját 1934-ben tartóztatták le, másfél évre hűvösre is tették, mert fegyverrel kirabolt egy tejesembert. Az öreg Giuliani később megbánta tettét, és elhatározta, mindent megtesz, hogy fia ne ismételje meg a hibáit, ezért beíratta egy szigorú bentlakásos gimnáziumba. Az olasz származású későbbi polgármesterre olyan hatással volt az iskola, hogy pap akart lenni. Végül mégis az „igazságosztás” mellett tette le a voksát, jogot végzett. Eleinte egy washingtoni ügyvédi irodának dolgozott, majd magánpraxist nyitott. Később három elnök alatt is ügyészként dolgozott az igazságügyi minisztériumban, Reagan elnöklése idején pedig főügyészként tevékenykedett. 1983-ban – miután New York déli részének főügyésze lett – kezdte meg élethosszig tartó küzdelmét a drogok, a bűnözés és a kormányzati korrupció ellen. A bűnöző fiából végül az amerikai történelem leghatékonyabb ügyésze lett, munkássága során 4152 esetben született elmarasztaló ítélet. Kedvenc „áldozatai” a fehérgalléros bűnözők voltak.
Először 1989-ben mérette meg magát a polgármesteri címért, de alulmaradt David Dinkinsszel szemben. Négy évvel később ismét összecsaptak, s ezúttal már Giuliani került ki győztesként, ő lett a kokainjárvány sújtotta város százhetedik polgármestere. Hivatalba lépését követően azonnal nekilátott a rendteremtésnek, ami annyira sikeresnek bizonyult, hogy regnálása első két évében harmadával csökkent a súlyos bűncselekmények, felével a gyilkosságok száma.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás idején tisztségének utolsó napjait töltötte. A tragédiát követően még a sitthordásban is részt vett a World Trade Center romjainál, megható beszédeivel pedig – ha a rendteremtésével nem tette volna meg korábban – végképp beférkőzött az amerikaiak szívébe. A polgármesteri székben Michael Bloomberg váltotta, Giuliani pedig 2002-ben biztonsági céget alapított, de nem tűnt el, azóta is a politika reflektorfényében sütkérezik. Teszi ezt annak ellenére, hogy közben prosztatarákkal is küzdött.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!