Komoly változást ígér Francois Fillon

„Az első forduló méltó és felelősségteljes volt” – mondta a volt kormányfő.

MTI
2016. 11. 21. 8:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Minden franciának azt üzenem, hogy komoly változást okozunk Franciaországban” – mondta a volt kormányfő vasárnap este a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak előválasztása szavazatai több mint 90 százalékának összesítését követően.

Az előválasztás fantasztikus és népszerű siker, egy olyan hullám, amely bebizonyította, hogy állampolgárainkat hihetetlenül érdekli a hazájuk jövője. Hónapok óta nem térek le az utamról. Az utam a franciák és a hazám érdekében vezet, amelyet teljes szívemből szeretek” – fogalmazott Francois Fillon.

„Az első forduló méltó és felelősségteljes volt. Azok a riválisaim, akik nem jutottak be a második fordulóba, a demokráciát szolgálták. A vereség nem alázhat meg senkit, hiszen mindenkire szükségünk van. Szeretettel gondolok Nicolas Sarkozyre, Franciaország volt elnökére” – tette hozzá az előválasztás első fordulójának győztese. A volt államfő a szavazatok 21 százalékával a harmadik helyen végzett és így nem jutott be a jövő vasárnapi második fordulóba.

Francois Fillon 2007 és 2012 között, Nicolas Sarkozy államfősége idején vezette a kormányt.

A visszafogott, komoly és felidegesíthetetlen ember hírében álló 62 éves konzervatív politikus az elemzők legnagyobb meglepetésére az utolsó héten zárkózott fel Nicolas Sarkozy és a sokáig élen álló volt külügyminisztere, Alain Juppé mögé, aki sokáig az előválasztás favoritjának számított, de végül csak a második helyen, a szavazatok 28 százalékával jutott be a második fordulóba.

Francois Fillon jelentkezett a leginkább jobboldalinak tekinthető gazdasági programmal – amely jelentős megszorításokat, a közszférában félmilliós leépítést és a 39 órás munkahét visszaállítását irányozza elő –, és a társadalmi kérdésekben is konzervatív intézkedéseket ígér „a liberális és a tekintélyelvű jobboldal szintéziseként”. A bevándorlás „szigorúan minimálisra csökkentése” és a „nemzeti szuverenitás” helyreállítása is fő céljai közé tartozik, valamint az Oroszországgal való közeledést is fontosnak tartja.

A volt kormányfő jogi tanulmányokat végzett, 27 évesen lett a nemzetgyűlés akkor legfiatalabb tagja, majd 1993 és 2005 között valamennyi jobboldali kormány tagja volt államtitkárként és miniszterként. Szenvedélyes autóversenyző, gyakorló katolikusként öt gyermek édesapja, felesége walesi származású.

A francia jobboldal november 27-én tartja az elnökjelölt-állító választás második fordulóját. Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

Francois Fillon személyében „a nyugodt jobboldal” győzött a francia jobboldal elnökjelölt-állító előválasztásának első fordulójában – írták a hétfői francia napilapok, amelyek kommentárjaikban elsősorban Nicolas Sarkozy volt államfő vereségét hangsúlyozták. A francia sajtó szerint a jobboldali előválasztás két nagy meglepetése Fillon elsöprő győzelme, valamint az, hogy Nicolas Sarkozy nem jutott be a második fordulóba.      

A konzervatív Le Figaro a Fillon-hullám című írásában üdvözölte, hogy az előválasztáson közel 4 millióan vettek részt, és „a nyugodt jobboldalt” vitték győzelemre. A lap értékelése szerint Fillon meg tudta győzni a választókat arról, hogy a reformok beindítására a változás hatékonyabb lehet a párbeszédnél. A konzervatív lap elemzőkhöz hasonlóan arra emlékeztetett, hogy a volt miniszterelnök nem rejti véka alá, mennyire csodálja Margaret Thatcher egykori bit miniszterelnököt.

A Le Figaro ugyanakkor hozzátette, hogy Fillon „fantasztikus” győzelme mindenekelőtt a Sarkozy-ellenességnek köszönhető, valamint annak, hogy Alain Juppé meggyőződésében és karakterében is túl mérsékeltnek mutatkozott, s megelégedett azzal, hogy Sarkozyval szemben a közvélemény őt tekinti az elfogadható, természetes jobboldali jelöltnek, de nem tudta ezt a támogatást lelkesedéssé formálni, miközben Fillon a liberális gazdasági programjával kampányolt, s a konzervatív témaválasztásait is sikerült átvinnie a köztudatba.           

A fővárosi Le Parisien szerint Fillon mindent elsöpört, a baloldali Libération szerint pedig „Fillon repül, Sarkozy zuhan”.

A Le Parisien szerint ugyanakkor Fillon ekkora méretű győzelmére nem kielégítő magyarázat az, hogy a választók elsősorban Sarkozy ellen szavaztak.

A lap úgy véli, hogy a jobboldal „egy olyan embert választott, aki nem változtatja a beszédmódját évek óta”, s jelöltként a közszférában dolgozók számának egyértelmű csökkentését, a munkaidő növelését és az azonos neműek házasodását engedélyező törvény módosítását ígéri. A Le Parisien arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy több százezer baloldali választó is hozzájárult a legliberálisabb jelölt győzelméhez. A Slate című véleményportál arra figyelmezett, hogy Francois Fillon sokkal jobboldalibb annál, mint amilyennek az emberek többsége gondolja őt.  

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint Francois Fillon nem vehetett volna szebb revánsot Nicolas Sarkozyn, akivel együtt vezették az országot 2007 és 2012 között. „Fillon írta alá Sarkozy politikai halálos ítéletét, a történelem bumerángja, a jobboldali előválasztás kettős meglepetése be fog kerülni a tankönyvekbe” – vélte a lap.

A francia jobboldal az elnökjelölt-állító előválasztás első fordulójában tíz év után végleg búcsút mondott Nicolas Sarkozy volt államfőnek és az általa képviselt, a bevándorlásellenes Nemzeti Fronttól kölcsönzött identitási témáknak, s a volt kormányfő, Francois Fillon győzelmével visszatért a hagyományos konzervatív jobboldali ideológiai irányvonalhoz – írta elemzésében a Le Monde című francia napilap. Jérome Fourquet, az IFOP közvélemény-kutató intézet elemzője szerint Fillon ideális keveréke Nicolas Sarkozynek és Alain Juppének.

Karakterében benne van Juppé ünnepélyessége és tekintélyt parancsoló személyisége, ugyanakkor programjában Sarkozyhez hasonlóan radikális változást ígér a bevándorlást és az iszlámot illetően, de az exelnöknél sokkal visszafogottabb és kevésbé populista módon. „Ez megfelel annak, amit az igazi jobboldali emberek akarnak” – véli az elemző.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.