Országosan 162 kérdésben nyilváníthatnak véleményt az amerikaiak, némelyik döntés pedig jobban befolyásolja majd az állampolgárok mindennapjait, mint az elnök első 100 napja. A témák közül 71-et ráadásul civilek terjesztettek be a választási bizottság elé. Emellett 12 államban most tartják a kormányzóválasztást, és a demokraták nemcsak az elnöki hivatalt tarthatják meg, de akár a szenátust is visszaszerezhetik, ha a 34 kormányzói helyből 14-16-ot megnyernek, írja a WSJ.
Kilenc államban viszont arról döntenek, hogy legalizálják-e a marihuánát. Öt helyen teljesen feloldanák a tilalmazást, négy helyen csak az orvosi használatot engedélyeznék. Előbbiek közül Maine-ben, Arizonában és Nevadában szoros eredményre lehet számítani, míg Floridában 60-80 százalék áll a fogyasztói célú használat engedélyezése mellett.
Washingtonban, Maine-ben, Cloradóban és Arizonában a minimálbér megemeléséről döntenek. Ezt szinte mindenhol támogatják, de várhatóan mégis 60-65 százalék körüli eredménnyel futhatnak át a javaslatok, mert csavarosan nemmel kell szavazni, ugyanis a kérdés úgy szól: maradjon-e minden úgy, ahogy van. Arizonában az is rajta van a választási cédulán, hogy a munkáltatóknak engedélyezniük kell dolgozóiknak a fizetett betegszabadságot.
A fegyvertartási engedély kiváltásának szigorításáról döntenek Kaliforniában és Nevadában. Ezt persze főként a republikánusok támadják, akik szerint ezzel vezetik fel a fegyverek elvételét.
Kaliforniában tartják a legbizarabb népszavazást: a választók arról döntenek, hogy a pornószínészeknek kötelező legyen óvszert használni a felnőtt filmekben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!