– Ez az idén már a második pénzpiaci sokk a brexit után. Donald Trump megválasztása túltesz a britek uniós kilépése okozta kábulaton?
– Ugyanúgy a meglepetés erejével hatott, de a kezdeti esés után stabilizálódott a tőzsde. Az eddig elhangzottak alapján garantálható, hogy fel fogja számolni elődje legfőbb vívmányát, az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási reformot. Az is biztosnak tűnik, hogy nekimegy a vagyonosokat kiszolgáló fedezeti alapoknak, az úgynevezett hedge fundoknak. Háromkulcsos jövedelemadót javasol, évi 25 ezer dollár alatt pedig mentességet ígér. Forintra átszámítva ez hétmillió egy évre, közel 600 ezer egy hónapra. Ebből a pénzből az Egyesült Államokban nehéz megélni, de azért meg lehet. A társasági adót sem véletlenül nyirbálná meg: drága a cégek működése az USA-ban, nem véletlen, hogy sokan elmenekülnek, az Európai Unión belül még Írország vagy Luxembourg is népszerű célpont. De afelől biztosak lehetünk, még ha komplex adócsökkentésről beszélt is, semmit nem fog elintézni egy huszárvágással. Forró téma lehet a NATO is, ha Trump megelégeli, hogy Amerika a legnagyobb teherviselő, és visszavenne a finanszírozásból, annak Európában nem fognak örülni.
– Minden közvélemény-kutató legalább 70 százalékos esélyesnek kiáltotta ki Hillary Clintont, de akadt olyan is, amely 95 százalékra tette a demokrata jelölt győzelmét. Mi vezethette meg ennyire őket? Alábecsülték az elitellenességre építő populizmus erejét?
– Új világot élünk, ezek a felmérések pedig a régebbi tapasztalatokon alapszanak. Olyan dinamikus gondolkodás zajlik, hogy az eddigi módszerekkel már nem lehet megállapítani, melyik üzenet milyen hatást gyakorol az átlagemberre. A racionális döntéseket ma már a szavazóurnáknál is felülmúlhatja a tömegpszichózis, a mozgósítás mellett felértékelődtek a jól célzott utolsó üzenetek. Donald Trump jó stábot rakott össze, tele ambiciózus fiatalokkal, akik megérezték az irányt, merre kell menni.
– Trump elsősorban a régi nagy ipari övezetekben nyert nagyot. Kevesen számítottak arra, hogy olyan republikánusoknak nehéz terepeken is állja a sarat, mint Michigan, Pennsylvania vagy Wisconsin. Mi történhetett?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!