Peking kész közös egyetértés alapján javítani viszonyán az Egyesült Államokkal
– közölte vasárnap Vang Ji kínai külügyminiszter Ankarában az MTI szerint. A tárcavezető éppen Törökországban tárgyalt, amikor az Egyesült Államok elnökválasztása utáni kínai–amerikai kapcsolatokról kérdezték
Donald Trump megválasztott amerikai elnök ugyanis kampánya során többször kemény gazdasági lépéseket ígért Kínával szemben. Többek között igazságtalannak nevezte a Pekinggel kötött kereskedelmi megállapodásokat. Mondván azok az amerikai feldolgozóipar és gazdasági teljesítmény erős visszaeséséhez vezettek.
A kampány során a republikánus párti jelölt azzal fenyegetőzött, hogy hivatalban töltött első napján 45 százalékos védővámot vet ki a kínai árukra. Közgazdászok szerint azonban aligha várható, hogy ezt bevezeti. Az a jelenlegi 4,2 százalék helyett a 45 százalékos vámot jelentene.
A kiszámíthatatlanság nem túl ideális a stabilitásmániás, nyugodt amerikai kapcsolatokra vágyó Kínai Kommunista Párt számára, különösen akkor, amikor Kínában lassul a gazdaság és átszerveződik a vezetés, aminek következtében új pártelit jön létre 2017 végére Hszi Csin-ping elnök körül. A Reuters által megkérdezett kínai szakértők szerint sokan hiszik Pekingben, hogy Trump pragmatikus üzletember, aki üzletelni akar Kínával.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!