Tiltakozásból lobbantotta lángra a Sex Pistols-kollekciót

A gyűjtő által felgyújtott emléktárgyak értéke legalább 1,8 milliárd forintnak megfelelő font.

MTI
2016. 11. 27. 13:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Múzeumok, galériák és könyvtárak emlékeztek meg a brit banda Anarchy in the UK című dalának, a punkmozgalom himnuszának 40 évvel ezelőtti születéséről. Corré attól tart, hogy ezzel intézményesítik a punkmozgalmat.

„Elfelejtik, hogy az emberek a 70-es években utálták a punkrockereket, ők voltak az állam első számú ellenségei. Amikor kisgyerek voltam, felnőtt férfiak köptek az arcomba, ha punkrockerként öltöztem fel. (...) A punk halott” – mondta Carré csütörtökön tartott londoni sajtótájékoztatóján. Carré úgy véli, a punkkultúra megcsúfolása az, hogy megemlékezéseket tartanak Londonban az egykori ifjúsági mozgalom születésének 40. évfordulója alkalmából.

A Carré szerint legalább 5 millió fontot érő kollekciót, köztük ruhákat, lemezeket és egyéb zenetörténeti relikviákat, szombaton égették el a Temzén, egy hajón, amelyen felgyújtották Theresa May brit miniszterelnök, David Cameron és Tony Blair volt kormányfők Sex Pistols-ruhába öltöztetett, petárdákkal teli bábuját is. A performanszon jelen volt Vivienne Westwood is.

„A punk soha, de soha nem válhatott volna nosztalgia tárgyává. Csak egy újabb marketingeszközzé vált, amellyel olyasmit adnak el neked, amire semmi szükséged, a másféle választás illúzióját – mondta a látványos égetésen Joe Carré. – Az establishment úgy döntött, hogy ideje ünnepelni a mozgalmat. Megpróbálja privatizálni, dobozba rakni, kasztrálni. Eljött hát az idő, hogy mindent elégessünk” – fejtegette.

A mesterségesen okozott tüzet egy tűzoltóhajó segítségével oltották el.

A gyűjtemény egy teljes múzeumot megtöltene: többek között ritka felvételek, poszterek, egy Sex 430 logóval ellátott ajtókilincs, és Carré anyja, Vivienne Westwood dizájner által tervezett ruhák is megtalálhatóak voltak a tárgyak között. „Mindent megtartottam, de most mindent fel fogok gyújtani” – mondta Carré. Úgy véli, apja is támogatná az égetést, amely az elkövetkező hetekben is folytatódik.

A The Guardian című brit lapnak elmondta, egyszerűen csak az ünneplés ellen tiltakozik. Mindenki csak arról beszélne, minden milyen „menő” volt akkoriban, és azok, akik számára továbbra is fontos a punk eszme, elárulva éreznék magukat. „A konformitás korában élünk. Ezeknek a kacatoknak az elégetése azt jelzi, hogy ellenállunk neki” – mondta. Az, hogy a királynő is áldását adta a koncertekre, kiállításokra, filmekre és eszmecserékre, az a „legfélelmetesebb”, amit Carré valaha hallott.

A Buckingham Palotában ugyanakkor nem tudnak arról, hogy II. Erzsébet hivatalosan támogatná a jubileumi ünnepségeket. Az NME magazinnak adott interjújában Carré kifejtette: „Nem azt mondom, hogy ehhez a királynőnek személyesen van köze. Ha róla beszélek, akkor az egész uralkodó osztályt értem alatta”.

A Sex Pistols rendszeresen provokálta a brit királyi házat. 1977-ben kiadott God Save the Queen című dalukban azzal vádolták a királynőt, hogy fasiszta rezsimet vezet, és megkérdőjelezték emberségét.

A megemlékezés eseményeit 99 ezer fonttal (36 millió forinttal) támogatja a lottóeladásokból a Heritage Lottery Fund, amely elsősorban a kulturális örökséget pártoló projekteket szponzorál. A londoni polgármester is támogatásáról biztosította a megemlékezések szervezőit.

Bírálói Carré szemére vetik, hogy kamaszos, romboló dühvel keresi a feltűnést. Gyűjteményét inkább jótékony célra kellene eladnia, ahelyett hogy elégeti – fejtette ki John Lydon (Johnny Rotten), a Sex Pistols énekese.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.