Tízezrek tüntettek a botrányba keveredett dél-koreai elnök ellen

Közeli barátja semmilyen pozíciót nem viselt, de tanácsokat kapott tőle.

MTI
2016. 11. 05. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség 45 ezer fősre becsülte a fővárosban összegyűlt tömeget, a tüntetéseket szervezők szerint mintegy 200 ezren vonultak utcára.

A rendőrség több tucat busszal és teherautóval zárta el az aktivisták útját a kormányzati épületek előtt, és a biztonsági erők több ezer rohamfelszerelésbe öltözött tagja tartotta rajta szemét a tüntetőkön.

Az aktivisták transzparensekkel, gyertyákkal és színes táblákkal vonultak, amelyeken olyan feliratok voltak olvashatóak, mint „Pak Kunhje, távozz!” és „Az árnyékkormány árulása”. A tüntetők emellett hangosan követelték az államfő lemondását.

A mostani botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Pak közeli barátja Csoj Szunszil, bár soha semmilyen hivatalos pozíciót nem viselt, közkapcsolati és kommunikációs tanácsokat adott az elnöknek, beszédeket írt neki, kinevezésekbe szólhatott bele, bizalmas iratokhoz, államtitkokhoz férhetett hozzá, és a gyanú szerint közpénzeket sikkasztott.

A szombati tüntetés nagyjából egy év óta a legnagyobb kormányellenes tiltakozás az ázsiai országban. Minderre azt követően került sor, hogy az előző nap Pak egy a televízióban közvetett beszédében bocsánatot kért, és beleegyezését adta egy ellene induló vizsgálat lefolytatásához, illetve kijelentette, hogy súlyos felelősség terheli a történtekért.

Legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Pak népszerűsége 5 százalékra süllyedt, ami a legalacsonyabb érték az eddigi dél-koreai elnökök között azóta, hogy az ország több évtizednyi katonai diktatúrát követően az 1980-as években áttért a demokráciára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.