Törökország kiutasított egy francia újságírót

A férfit vasárnap vették őrizetbe, mert akkreditáció nélkül dolgozott egy puccsistákról szóló anyagon.

MTI
2016. 11. 13. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A török állami Anadolu hírügynökség azt közölte, hogy Olivier Bertrand-t, a Les Jours hírportál riporterét azért vették őrizetbe, mert akkreditáció nélkül dolgozott egy olyan anyagon, amely a júliusi sikertelen puccskísérlet nyomán indult vizsgálatok gyanúsítottjait támogatta.

A török hatóságok felfigyeltek az 52 éves férfi közösségi médián Asli Erdogan íróról tett bejegyzéseire is. Erdogan 82 napja van börtönben, 34 ezer sorstársával együtt, őt azzal vádolják, hogy tagja volt Fethullah Güllen hitmozgalmának, ezt a kormány terrorszervezetté nyilvánította.

„Az, ami történik, sokkoló és teljesen elfogadhatatlan. Franciaország követeli ennek az újságírónak a szabadon engedését” – mondta korábban a nap folyamán Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter az Europe 1 rádiónak.

A Les Jours közölte, hogy újságíróját elengedték a török hatóságok, és Bertrand már repülőgépen ül, úton van Párizsba.

A júliusi sikertelen puccskísérlet óta Recep Tayyip Erdogan elnök parancsára tisztogatásokat hajtottak végre a török közszférában, a hadseregben, az ellenzéki pártoknál és a kormánykritikus médiumoknál. A török haderőtől eddig több mint 4000 katonát menesztettek, köztük a tábornoki kar mintegy 40 százalékát. A katonai állomány létszáma november 2-án 359 289 volt, amelyből 28 805 ember tiszti, 66 429 pedig altiszti rendfokozatot viselt.

A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezet szerint Bertrand „törvénytelen” őrizetbe vételével a török hatóságok egyértelműen a külföldi újságírók megfélemlítésére törekszenek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.