Bezáró gyárakról, szenvedő iparról beszélt szavazatának leadását követően a Fox Newsnak adott nyilatkozatában Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje, majd rátért a választással kapcsolatos kérdésekre. „Meg kell néznünk, mi történik” – mondta arra a kérdésre, hogy véget ér-e ma a választás, azaz Trump úgy véli, nem biztos, hogy ma már eldől, ki lesz az USA negyvenötödik elnöke.
„Van valami bájos és szép a régi, papíralapú szavazásban. Talán több időt vesz igénybe, de van valami igazán szép a régi rendszerben. Nem kell aggódnod a hekkelések miatt. Nem kell aggódnod azon problémák miatt, amelyeket most látunk”
– fogalmazott Trump, arra utalva, hogy Pennsylvaniában republikánus szavazatokat demokrata voksként jelzett ki öt meghibásodott szavazógép.
Plusz Trumpék Nevada államban perelni akartak, ám az ottani választási bizottság és a helyi bíróság szerint nem történt csalás. Trumpék állítása szerint hétfőn éjjel tízig nyitva voltak a szavazóhelyiségek a főként feketék és latinók lakta Clark megyében a korai szavazások alatt, a választási bizottság szerint erre a nagy sorok miatt volt szükség.
Kíváncsi az elnökválasztás eseményeire? Percről percre követjük itt.
###HIRDETES2###
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!