Válogatás nélkül ölték meg az aranybányászokat

Az egyik túlélő szerint sok a sebesült is, és mintegy húszan eltűntek.

MTI
2016. 11. 08. 18:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik túlélő, Isa Muhammad szerint sok a sebesült is, és mintegy húszan eltűntek. Elmondta: több mint ötven fegyveres vett részt a hétfő délutáni támadásban, amelyben kifosztották a Gidan Ardo település melletti bányásztelepüket. Hozzáfűzte, hogy kedd reggelig nem érkeztek a helyszínre biztonsági erők, a lakosok pedig újabb támadástól tartanak.

Egy másik szemtanú szerint a támadók motorkerékpárokon érkeztek, és válogatás nélkül tüzet nyitottak a bányászokra.

Shehu Muhammad, a zamfarai rendőrség szóvivője szerint a támadók marhatolvajok lehettek.

Abdulaziz Yari Abubakar zamfarai kormányzó ígéretet tett a „terrorcselekmény” elkövetőinek kézre kerítésére.

Nigéria északkeleti részén iszlamista felkelés folyik, délen fegyveres csoportok olajlétesítményeket támadnak, az ország középső részében pedig véres konfliktus folyik a nomád pásztorok és a farmerek közt, jószágtolvajlással, emberrablásokkal és banditizmussal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.