Van, amiben a demokraták támogatják Trumpot

Clintonék pártja együttműködésre, ugyanakkor kemény vitákra is készül.

MTI
2016. 11. 20. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New York-i politikus – aki hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápol a szintén New York-i Donald Trumppal – azt fejtegette, hogy vannak olyan területek, amelyeken az azonos érdekek alapján ő kifejezetten támogatja majd Trumpot. Schumer a gazdaság élénkítését célzó intézkedések támogatásának fontosságát hangsúlyozta, leszögezve, hogy Trump gazdasági elképzeléseinek túlnyomó részét helyesli.

„Meglepő módon Trump elnökjelöltként nagyon haladó szellemű és népszerű javaslatokat fogalmazott meg bizonyos témákban” – mondta Schumer. Ezek között nevezte meg az érdekcsoportok (lobbik) politikai befolyásolási kísérleteinek véget vetni akaró terveket, az érvényben lévő kereskedelmi törvények lényeges megváltoztatását és a nagy infrastrukturális beruházásokat.

Az infrastrukturális beruházások megindítása egyébként a demokrata párti elnökjelölt tervei között is szerepelt. „Mi tehát kifejezetten arra késztetjük majd Trump elnököt, hogy azokon a területeken, amelyeken lehetséges, dolgozzunk együtt” – fogalmazott Schumer. Hozzátette: „Ha ezt nem teszi meg, akkor éppen a rá szavazó munkásrétegeknek tett választási ígéreteit szegné meg.”

Schumer ugyanakkor kitartott amellett, hogy a leendő elnök egyes nagyszabású terveinek megvalósítását a demokraták kifejezetten igyekeznek majd megakadályozni. Elsősorban az Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási törvény és a Dodd–Frank-törvény néven ismert pénzügyi szabályozó törvény beígért visszavonásának megakadályozását említette. (A Dodd–Frank-törvény a többi között a pénzintézetek túlzott kockázatvállalását és nem megfelelő ellenőrzését volt hivatott szabályozni, igaz, a több mint kétezer oldalas törvénynek csak néhány cikkelye lépett életbe.) Schumer azonban azt is hozzátette: a demokraták valójában nem sokat tehetnek, nincs meg ugyanis a szükséges számú szenátoruk ahhoz, hogy megakadályozzák Trump terveinek megvalósítását.

Donald Trump vasárnap délután már Twitter-üzenetben reagált is Chuck Schumer nyilatkozatára. Azt írta: kedveli a „furfangos Schumert”. Aztán ezt a Twitter-üzenetet kitörölte, s egy újabbat írt helyette, amelyben ez állt: „Mindig jó kapcsolatot ápoltam Chuck Schumerrel. Messze okosabb, mint Harry R. és megvan a tehetsége ahhoz, hogy a dolgokat véghez vigye. Jó hír!” Harry R. nem más, mint Harry Reid nevadai szenátor, aki mostanáig a szenátus demokrata frakciójának vezetője volt, ám egészségügyi okok és a kora miatt az év végén végleg visszavonul a politika világától.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.