EU és NATO, róka fogta csuka

Fokozza együttműködését a NATO és az Európai Unió: újabb tere nyílik az amerikai befolyásnak is?

Zord Gábor László
2016. 12. 07. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fokozza együttműködését a NATO és az Európai Unió – az erről szóló deklarációt még az észak-atlanti szövetség nyári varsói csúcstalálkozóján aláírta a két szervezet vezetése, de a hét fejezetbe és 42 pontba szedett megvalósítási tervet csak a héten fogadták el. A kérdés mindig kényes volt, különösen a ciprusi görög–török szembenállás miatt, de a negatív biztonságpolitikai fordulat következtében most sikerült a minimális szükséges konszenzust megteremteni az előrelépéshez.

Ugyan konkrét ellenségeket nem neveznek meg, a megállapodás első fejezete az úgynevezett hibrid fenyegetésekkel szembeni közös fellépésről szól, amit nyugati értékelés szerint Oroszország valósított meg Ukrajnában a Krím annektálásakor, illetve a keleti országrészben történt beavatkozáskor. Olyan módszerekről van szó, melyekben nem csak katonai eszközökkel, hanem széles spektrumban, diplomáciai, gazdasági, kommunikációs csatornákon egyaránt fellépnek a célba vett ország ellen.

Fokozzák az EU által vitt Sophia és a NATO vezette Sea Guardian haditengerészeti műveletek közötti összhangot is, mely a tömeges migrációra és a terrorizmusra adott közös válasznak tekinthető. Azonnali hatállyal megkezdődik a harmonizáció a kiberbiztonság területén is.

Az egész erőfeszítés legfontosabb célja, hogy elkerüljék a duplikációkat, azaz hogy a szűkös erőforrásokat a NATO is, az EU is külön-külön használja fel. Ezért is fokozzák a koordinációt a védelmi ipar és kutatás-fejlesztés, egyes hadgyakorlatok tervezése, valamint a partnerországok (Grúzia, Moldova, Ukrajna, Jordánia, Marokkó és Tunézia) megsegítése tekintetében.

A pozitív nyilatkozatok mellett mindazonáltal van egy kevésbé derűlátó olvasata is a lépésnek. Az önálló európai védelmi identitás és szervezet, mely a britek uniós kilépése után nagyobb lendületet kaphatna olasz, francia, német kezdeményezésre, hosszú távon semmiképpen sem érdeke az Egyesült Államoknak, de a kontinensen belül is többen tartanak tőle. A fokozott NATO–EU együttműködés lehetőséget teremt a szövetség legnagyobb tagjának arra, hogy efölött a folyamat fölött is több ellenőrzést gyakoroljon, mint korábban. Hogy a Trump-adminisztráció kíván-e élni ezzel a lehetőséggel, egyelőre korai lenne megmondani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.