A diplomáciában a karácsony önállóan nem protokollesemény, hiszen nem is minden országban ünneplik, így hivatalos eseményeket nem szoktak tartani ezen alkalomból – mondta a Magyar Nemzetnek Görög Ibolya protokollszakértő. Ugyanakkor a karácsonyt minden nagykövetség saját berkein belül megünnepli. A diplomaták – főleg ha más kultúrájú országban élnek – családi körben vagy közeli barátokkal karácsonyoznak. Ez azonban már nem előírt rendben történik, hanem magánrendezvényként tartják a követségi dolgozók.
Görög Ibolya – aki a kilencvenes években a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnökeként is tevékenykedett – hozzátette, az adventi időszakban oda kell figyelni, hogy a nem keresztény vendégek érzékenységét ne sértsék. Ilyenkor nem elegáns, ha az államfő vagy kormányfő szobáját karácsonnyal kapcsolatos szimbólumokkal díszítik fel, hanem valami semlegessel érdemes. – Amikor protokollos voltam, az adventi időszakban, ha nem keresztény országból fogadott vendéget a miniszterelnök, levettem az asztaláról az adventi gyertyákat – idézte fel lapunknak Görög Ibolya.
Év elejéhez viszont már kötődik protokollesemény. – Minden országban a fogadó ország államfője egy újévi fogadást tart a külföldi diplomatáknak. Ez az egész világon bevett szokás – jelentette ki a protokollszakértő. – Ez az úgynevezett cercle – ezt már Vámos Lászlóné, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke közölte a Magyar Nemzettel. A Diplomáciai Protokoll Kézikönyvet idézte: „A cercle a fogadás szertartásos, ünnepélyes formája. Ünnepélyessége mellett gyakorlati előnye is van. Cercle esetén elkerülhető, hogy a jelenlévő személyiségek közül az államfő bárkit véletlenül kihagyjon és ne fogjon vele kezet. A cercle jellegéből adódóan ünnepélyes öltözetet szokásos előírni a résztvevők számára, gyakran kérik a kitüntetések viselését is.”
Görög Ibolya elmondása szerint ilyen év eleji fogadásból kétféle akad aszerint, hogy uralkodó az államfő vagy választott elnökről van szó. Előbbi esetben szokás, hogy a nagykövetek doyenség szerint felsorakoznak az uralkodó előtt – Vámos Lászlóné szerint néha házastársaikkal együtt –, hogy kezet fogjanak vele. – Itt a doyenség azt jelenti, ki szolgál leghosszabb ideje az adott országban – mondta Görög Ibolya. Az uralkodó mindenkivel kezet fog, beszélnek pár szót. Ha választott elnökről van szó, akkor az államfő fogadja az érkező diplomatákat, köszönti őket, majd a nagykövetek bemennek a terembe, ahol a fogadást tartják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!