Halálos áldozatokat követelt a venezuelai válság

A zavargások akkor kezdődtek, amikor a kivonták a forgalomból a legnagyobb címletű bankjegyet.

MTI
2016. 12. 17. 7:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A haláleseteket hivatalosan nem erősítették meg. Szemtanúk szerint sok helyen feldühödött tömeg vonult az utcára a most már értéktelen 100 bolivarosokat lobogtatva. Az emberek azt követelték, hogy az üzletek fogadják el a bankjegyet. Több tucat boltot fosztottak ki a feldühödött emberek.

A kormány a héten három napot adott az embereknek, hogy beváltsák a 100 bolivarosokat mielőtt azok elértéktelenednek. Az intézkedést a kormányzat a kolumbiai határnál tevékenykedő, valutaüzér bűnszervezetek miatt tartotta szükségesnek, holott szakértők figyelmeztettek, hogy a bankók hirtelen kivonása zűrzavart okozhat. A héten Venezuela 72 órára le is zárta a kolumbiai határt.

A határnál egyébként azért jelenhettek meg ügyeskedők, mert rengetegen igyekeznek át vásárolni a szomszédos országba. Venezuelát ugyanis történetének legsúlyosabb politikai és gazdasági válsága sújtja. A kizárólag kőolajat és származékait exportáló latin-amerikai ország ugyanis az olaj árának esése miatt a tönk szélére került, az infláció elszabadult, sok helyen teljesen leállt a termelés, a boltok polcai szinte konganak az ürességtől. Nicolás Maduro elnök az egyébként őt minden eszközzel leváltani igyekvő ellenzéket és külföldi hatalmakat okol a történtek miatt.

Az ellenzék szerint a bankjegyek kivonásával előállt helyzet is azt igazolja, hogy Maduro elpusztítja az ország gazdaságát, és le kell váltani. A 100 bolivarosokat ugyanis új címletekre kellett volna cserélni, de az új készpénz egyelőre nem került forgalomba. Ezért hatalmas sorok kígyóztak a jegybank kirendeltségeinél, ahol még beváltják a megszűnt bankjegyeket, és sokan nem tudtak még tankolni sem, hogy munkába menjenek, rengetegen nem tudnak élelmiszert vagy karácsonyi ajándékokat vásárolni.

Maduro elítélte az erőszakot, amelyért az ellenzéket tette felelőssé. Egyúttal „megértést” kért az emberektől, és azt, hogy ahol lehet, fizessenek elektronikusan. Viszont az emberek mintegy 40 százalékának bankszámlája sincs.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.