Indonéziai földrengés: egyre több az áldozat

Százkettőre nőtt a halálos áldozatok száma, a sérülteké pedig meghaladja a hétszázötvenet.

MTI
2016. 12. 08. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán 6,5-es erősségű földrengés rázta meg az indonéziai Szumátra szigetének északnyugati részét. A földmozgás központja a tengeren, tíz kilométer mélyen volt, 92 kilométerre keletre Banda Aceh városától.

Több mint kétszáz lakóház és üzlet, valamint tizennégy mecset dőlt össze. Több mint nyolcezer embernek menedékhelyekre kellett mennie.

Csütörtökön nagy erőkkel folytatódott a kármentesítés és a sérültek ellátása. Helyszíni jelentések szerint a sérültek orvosi ellátását és a bajba jutottak segélyezését nehezítik az állandó forgalmi fennakadások. A kórházak megteltek, egyes sérülteket parkolókban felhúzott sátrakban látnak el. A mentési munkálatok szerdán egy összedőlt piaci épületre összpontosulnak, ahol feltehetően még legalább öt ember lehet a romok alatt.

Indonézia a csendes-óceáni „tűzgyűrűn” fekszik, ahol gyakoriak a földrengések, illetve a vulkáni kitörések. Tizenkét éve, 2004 decemberében 9,3-as erősségű földrengés volt Szumátra szigetétől nyugatra az Indiai-óceán mélyén, és a földmozgást követő szökőár az óceánnal határos tizennégy országban összesen legkevesebb 230 ezer halálos áldozatot követelt és kétmillió embert tett földönfutóvá. A természeti csapásban egyedül Aceh tartományban 120 ezren haltak meg. Azóta a szerdai volt a legsúlyosabb földrengés Acehben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.