Mint mondta, osztozik a legtöbb ember haragjában, amit a nők, gyerekek és segélyszervezetek dolgozói elleni támadások váltanak ki. A Washingtonban nyilatkozó Kerry kiemelte: „semmiképpen sem igazolható az a brutalitás, amelyet a szíriai rezsim, az oroszok és az irániak az elmúlt öt év során elkövettek”.
Hangsúlyozta, hogy a Kelet-Aleppóból menekülő embereket nem szabad megtámadni. Mindenképpen meg kell akadályozni egy második Srebrenicát – fogalmazott Kerry, utalva a boszniai háborúban elkövetett mészárlásra.
Az amerikai külügyi tárca vezetője rámutatott: az Egyesült Államok továbbra is kitart azon stratégiája mellett, hogy a konfliktust diplomáciai úton kell megoldani. Kerry felszólította a szíriai válságban részes feleket, hogy élesszék újra a genfi békefolyamatot. „Igazi tárgyalásokra van szükségünk” – jelentette ki.
Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja szerint mintegy 50 ezren maradhattak Kelet-Aleppóban, közülük 10 ezer embert – a felkelő harcosokat és családjaikat – szállíthatják el az erős lázadó jelenléttel bíró Idlíb tartományba. 40 ezer civil a város nyugati részébe megy, és az ő biztonságukat kell szavatolnia a világszervezetnek – tette hozzá.
„Politikai vagy tűzszüneti megállapodás nélkül Idlíb lesz a következő Aleppó” – jelentette ki párizsi sajtókonferenciáján de Mistura.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!