Kicsiny, de mindenképpen szimbolikus értékű győzelmet aratott Kína a Tajvan ürügyén Washington és Peking között kirobbant és egyre intenzívebbé váló csatározásban. São Tomé és Príncipe ugyanis hétfőn diplomáciai kapcsolatot létesített Kínával – tudósított az AP amerikai hírügynökség –, méghozzá azt követően, hogy az Afrika nyugati partjainál fekvő kicsiny szigetország hirtelen megszakította hivatalos érintkezését Tajvannal.
Nem nagy ügy önmagában, most mégis érdekes fejlemény.
Emlékezetes, Tajvan körül azután forrósodott fel a levegő, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök jelezte: nem lát okot arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is tiszteletben tartsa az „egy Kína” elvét, hacsak nem tudnak megegyezni Pekinggel más kérdésekben, beleértve a két ország közötti kereskedelem vitás ügyeit.
Az „egy Kína” elvének feladása az Egyesült Államok részéről több mint négy évtizedes status quo felrúgását jelentené: mióta Richard Nixon és Mao Ce-tung 1972-ben hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített a két ország között, annak amerikai elismerése, hogy csak egyetlen Kína létezik, Tajvan pedig része ennek az egy Kínának, az amerikai–kínai kapcsolatok alapját jelentették.
Igaz, az 1972-es egyezség óta Amerika továbbra is garantálja Tajvan különállását, így a szigetország de facto máig élvezi függetlenségét. Olyannyira, hogy a mai napig léteznek olyan államok, amelyek hivatalos kapcsolatokat tartanak fenn Tajvannal, több ország pedig – ideértve az Egyesült Államokat is – erős nem hivatalos kapcsolatokat ápol a hivatalosan egyre kevésbé létező országgal.
Egyre kevésbé létező, mert az elmúlt évtizedekben Peking ígéretekkel és fenyegetésekkel némileg lemorzsolta azoknak az országoknak a táborát, amelyek Peking helyett inkább Tajpejt választották.
Talán sokan emlékeznek Magyarországon még arra is, hogy a rendszerváltást követő években a budapesti tajvani külképviselet is komolyan dolgozott azért, hogy Magyarország más kelet-európai országokkal egyetemben – gazdasági előnyökért cserében – elismerje Tajvant. Sikertelenül.
Mindenesetre korábban, a Gyurcsány-kormány idején a Fidesz erőteljes nyilatkozatokban ítélte el az emberi és kisebbségi jogok Peking által demonstrált tömeges sárba tiprását
Tibet ügyében, ám mára a polgárinak mondott kormány a keleti nyitás
politikáját előtérbe helyezve a Pekinggel ápolt szoros kapcsolatok egyik bajnokává vált Európában. És bár Trump szavaira reagálva két hete Angela Merkel német kancellár is jelezte, hogy Németország nem fog változtatni az „egy Kína” elvét elfogadó politikáján, ami egységes európai elkötelezettséget sejtet ebben az ügyben, a Donald Trump győzelmét üdvözlő magyar kormány kényszerű lavírozásra kényszerülhet, amennyiben a kínai–amerikai viszony valóban elmérgesedik az új amerikai elnök beiktatását követően.
Ahogy az amerikai hírügynökségi anyag is megjegyzi: Peking és Tajpej a kínai polgárháború 1949-es lezárása óta – amikor is a vereséget szenvedett nemzeti kormány hadseregével átkelt a Tajvani-szoroson – vetélkedik szövetségesekért a világszínpadon.
Kína és Tajvan viszonya azt követően vált újra feszültté, hogy januárban tajvani elnökké választották a függetlenségpárti Caj Jing-vent.
Most hétfőn Vang Ji kínai külügyminiszter és São Tomé-i kollégája, Urbino Botelho, együtt jelent meg egy pekingi ünnepségen, ahol Vang hangsúlyozta: a kapcsolatok újbóli felvételéből mindkét fél profitál majd.
Bár számuk nem jelentős, huszonegy, főként latin-amerikai és karibi ország ma is úgy ítéli meg, hogy a Tajvannal való kapcsolat számára fontosabb vagy előnyösebb, mint a Pekinggel ápolt viszony. A Kínai Népköztársaság a diplomáciai kapcsolatok előfeltételének tekinti az „egy Kína” elve tiszteletben tartását, vagyis azok, akik Tajvan mellett tették le a voksot, automatikusan kizárták magukat a Kínával való kapcsolatok előnyeiből. Igaz, döntésükre ösztönzőleg hathatott, hogy választásukból szintén származhatott bizonyos, főként gazdasági jellegű előny.
Hogy miféle, arra rávilágított David Li tajvani külügyminiszter állítása is, aki a múlt héten azzal vádolta São Tomé és Príncipe-t, hogy csillagászati összegű pénzügyi segítséget követelt Tajvantól. A pontos összeget azonban Li sem közölte. Ahogy arról sincsenek még pontos információk, mennyibe került ez a manőver Pekingnek.
Idén márciusban egyébként Kína diplomáciai kapcsolatokat létesített a nyugat-afrikai Gambiával is, amely 2013-ban szakította meg kapcsolatait Tajvannal.
Trump kijelentésére Peking idegesen reagált: Geng Shuang, a kínai külügyminisztérium szóvivője sietett leszögezni, hogy szó sem lehet a kínai–amerikai kapcsolatok egészséges továbbépítéséről, ha Washington elfordulna az „egy Kína” elvétől.
Donald Trump megjegyzése pár nappal azután hangzott el, hogy elnökké választását követően telefonbeszélgetést folytatott Tajvan elnökével – ez már önmagában kiverte a biztosítékot Pekingben –, majd Twitter-üzenetben is támadta Kínát.
Trump egyébiránt Peking politikájában a kínai védővámokat és a kínai fizetőeszköz leértékelését sérelmezi leginkább, amely igen előnytelenül érinti az amerikai–kínai kereskedelmi mérleget – az USA szempontjából. De kritizálta egyben Kína katonai terjeszkedését is a Dél-kínai-tengeren, valamint azt, hogy szerinte Peking nem nyújt hathatós támogatást az Észak-Korával szembeni fellépéshez.
Az adok-kapok elszabadulása után most sokan várják feszülten az amerikai–kínai kapcsolatok alakulását, Kína reakcióját. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy az Oroszországgal való kiegyezés után Amerika és Kína között alakul ki új hidegháború, amelynek világpolitikai okokon kívül az USA-ban létezhetnek belpolitikai mozgatórugói is: a washingtoni kormányzatnak jól jöhet egy új külső ellenség a meglehetősen eklektikus republikánus szavazótábor egyben tartására, és erre a szerepre Peking alkalmasnak mutatkozik.
Az is igaz ugyanakkor, hogy Kína változatlanul jelentős mértékben finanszírozza az amerikai államadósságot, és így a két ország bizonyos szempontból túsza egymásnak: egyelőre nehéz elképzelni, hogyan eszkalálódhat ez a helyzet konfrontációvá. Jelenleg inkább arról lehet szó, hogy Donald Trump erőszakosabb fellépéssel próbál jobb alkupozíciókat kiharcolni Kínával szemben.
Akárhogy is, 2017 nagy külpolitikai kérdése az amerikai–kínai viszony alakulása lesz. São Tomé és Príncipe irányváltása a nagy sakktáblán nyilván nem jelentős fejlemény. Ám, ahogy az AP-nek nyilatkozó Vang Dong, a Pekingi Egyetem professzora is megjegyzi: a lépés határozott üzenet Tajpejnek és Washingtonnak is.
Érdemes megjegyezni azt is, mindez annak a kontinensnek a partjainál történik, amely – már csak Kína egyre erősebb afrikai befolyása miatt is – a jövőben egy esetlegesen feléledő, új hidegháború legfőbb csataterévé válhat.
