Kórházba került a legendás amerikai űrhajós

1962-ben háromszor repülte körül a Földet, aztán 77 éves korában ismét feljutott a világűrbe.

MTI
2016. 12. 08. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 95 éves asztronauta egy rákos betegeket kezelő kórházban fekszik több mint egy hete az Ohio államban lévő Columbusban, ahol állapotáról nem szolgáltak részletekkel.

John Glenn az első amerikai és a világon a harmadik, aki járt az űrben. Mielőtt űrhajós lett volna, ő volt az Egyesült Államok egyik legjobb berepülőpilótája. Nevéhez fűződik az a gyorsasági rekord, amelynek keretében szuperszonikus repülőgéppel Los Angelesből New Yorkba repülve átszelte az észak-amerikai kontinenst 3 óra 23 perc alatt.

Csaknem 55 évvel ezelőtt, 1962. február 20-án háromszor repülte körül a Földet, útja 4 óra 55 percig tartott. Visszatérésekor nemzeti hősként ünnepelték.

Évekkel később, 1998. október 29-én, 77 éves korában, a világ legidősebb űrhajósaként ismét feljutott a világűrbe.

Glenn 1974-től 1999-ig szenátor volt, 2012-ben Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb, civileknek adható elismerésével, az Elnöki Szabadságéremmel tüntette ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.